Erdő Péter is ellenzi a halálbüntetést

A Katolikus Egyház álláspontja szerint az igazságos és emberséges büntetés-végrehajtásra, nem pedig a halálbüntetésre kell törekedni – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az InfoRádiónak adott interjúban. Ha ezt egy modern állam tudja biztosítani – márpedig elvileg a technikai eszközök meg kell, hogy legyenek erre –, akkor erre érdemes törekedni, nem pedig a halálbüntetés visszaállítására – hangsúlyozta Erdő Péter.

Felhívta a figyelmet arra, hogy sokszor előfordul bírói tévedés, ahogy voltak koncepciózus, igazságtalan perek is, amelyekben ártatlan embereket halálra ítéltek és kivégeztek. „Ez olyan nagy embertelenség, olyan nagy bűn és hiba, hogy ezt mindenképpen el kell kerülni. Ez megéri a fáradságot, ezért kell az összes többi eszközt kompetensen, magas színvonalon és megbízhatóan alkalmazni” – fogalmazott a bíboros.

„Ha napjainkban egy állam nem tudja biztosítani, hogy tárgyszerűen, hatékonyan megelőzze a bűncselekményeket, illetve a büntetés-végrehajtást így folytassa, akkor vajon azt tudja biztosítani, hogy a halálbüntetést igazságosan szabják ki, és ne bírói tévedések, elfogultság alapján?” – jegyezte meg az érsek. Hozzátette: ahol az állam olyan gyönge, hogy esetleg nem tudná a büntetés-végrehajtást halálbüntetés nélkül hatékonyan biztosítani, ott a halálbüntetés alkalmazásával is nagyobb a valószínűsége az embertelenségnek és az igazságtalanságnak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.