Épül a mobilgát Szentendrén

A lebontott régi gát helyén emelt mobil árvízvédelmi fallal készülnek a dunai árhullámra Szentendrén.

Hétfőn megkezdődött Szentendrén annak a mobil árvízvédelmi falnak az építése, amely a belvárost védi a Duna áradásától - közölte Kádár Kristóf, a polgármesteri hivatal kommunikációs vezetője az MTI-vel. A munkálatok hétfőn és kedden, fokozatosan zajlanak, a gátat tíz ember nyolc óra alatt tudja összeállítani.

A kommunikációs vezető kiemelte: először kerülhet éles helyzetbe az új mobilgát, amely a terheléses próbát már sikerrel vette. A 333 méter hosszúságban felépülő mobil védelmi rendszer teljes magassága a mértékadó árvízszint fölött 1,35 méterrel végződik. "Ez a 2006-os árvíz szintjét mintegy hetven centiméterrel haladja meg, és szükség esetén tovább magasítható" - tette hozzá.

Szentendrén péntek estére várják a Duna tetőzését, a folyó vízállása a várakozások szerint - mintegy 7,5 méterrel - a 2006-os szint közelében lesz.

A mobilfal egyébként csak egy része az új gátnak, amely 2,5 kilométer hosszú - emlékeztetett a városháza munkatársa -, a további szakaszon a kivitelező Swietelsky-KÖTIVIÉP'B Konzorcium munkatársai védekezésre alkalmas állapotba hozzák a munkaterületet.
 Kádár Kristóf hozzáfűzte: a városi déli része egy korábbi projektnek köszönhetően már biztonságban van.

A kommunikációs vezető kitért arra is, hogy Szentendre önállóan védekezik, abban a Városi Szolgáltató Zrt. munkatársain kívül az önkéntes tűzoltóság, a polgárőrség munkatársai is részt vesznek, s ha kell, a lakosság is bekapcsolódik a munkába azoknál a szakaszoknál - a természetes ártereknél -, ahol nincs megfelelően kiépült védvonal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.