Építőipari tevékenység a tetőkarbantartás?

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) első- és másodfokú tűzvizsgálati eljárásában is építőipari tevékenységnek minősítette azt a nyílt lánggal járó munkát, amelynek következtében 2014 nyarán kigyulladt, majd leégett a Kodály köröndi palotaépület tetőszerkezete és harmadik szintje - közölte az FKI szóvivője vasárnap.

Kisdi Mátét azt követően kereste meg az MTI, hogy az Index a pestisracok.hu internetes oldalra hivatkozva azt írta: a társasház eleshet a biztosítótól várt több százmillió forinttól, mivel a biztosításukban szereplő záradék értelmében építési tevékenység során keletkezett károkat a kétmilliárd forintos kötvény nem fedez.

A két portál beszámolója szerint Székely Imola közös képviselő jelezte: bíróságon támadja meg a határozatot, mert szerinte karbantartást végeztek és nem építést, és erre fog hivatkozni akkor is, ha a biztosító nem hajlandó fizetni.

Kisdi Máté ismertette: elsőfokú határozatukat még 2014 nyarán hozták meg az ügyben, amelyet azonban a társasház megfellebbezett. A másodfokú jelentésben - amely a tűz keletkezését is részletezi -  az igazgatóság tavaly decemberben szintén az épített környezetről szóló törvény alapján helybenhagyta az első döntést.

A másodfokú határozat nem jogerős, még bírósághoz fordulhat a társasház - tudatta.

A tűz pusztítása után az MTI-nek nyilatkozó építész több milliárd forintra becsülte a helyreállítás költségeit. A VI. kerület képviselő-testülete korábban 250 millió forintot szavazott meg a külső és belső életveszély-elhárítási munkák elvégzésére, és gondoskodott a fedél nélkül maradt tulajdonosok lakhatásáról. A kormány még júliusban jelezte: segíteni kíván a palota helyreállításában.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.