Azzal dicsekedett, zsebében van a jegyző

A Belváros által legtöbbet foglalkoztatott építési vállalkozók egyike, Borzován János is gyanúsítottja annak a büntetőügynek, amelyben hivatali visszaélés miatt meggyanúsították az V. kerület volt jegyzőjét, Rónaszéki Lászlót – írta a Direkt 36. Az eljárásról eddig azt lehetett tudni: a feljelentést azok a hatóságok tették, amelyek 2011 óta folytattak titkos nyomozást a rendőrök megvesztegetésével gyanúsított Vizoviczki László és a gyilkosságok felbujtójának tartott Portik Tamás ellen.

Noha Borzován kiszállt cégei többségéből, szintén a Direkt 36 tárta föl, hogy továbbra is kötődik egy olyan vállalkozáshoz, amelynek milliárdos szerződése van a Belvárossal. A férfit három bűncselekménnyel gyanúsítják, a nyomozás elsősorban egy a bazilika melletti étterem éjszakai nyitvatartási engedélye körül forog.

A gyanú szerint Borzován azt mondta ismerősének, hogy befolyásolni tudja az önkormányzat döntését, és ezért cserébe másfél millió forintot kért. A nyomozati iratok alapján a vállalkozó néhány nappal a lehallgatott telefonbeszélgetés után egyeztetett Rónaszékivel.

Később az étteremtulajdonos egyik munkatársa elvitte a pénzt a megbeszélt helyre, s másnap az önkormányzat tudomásul vette a cég kérelmét. Ez megerősíti korábbi értesülésünket, hogy a Rónaszékivel együtt meggyanúsított vállalkozó többször dicsekedett azzal: a zsebében van a jegyző.

A gyanúsítás része egy önkormányzati helyiség elővásárlási jogának megszerzése is, így ez a történet is kapcsolódik a belvárosi ingatlanügyekhez. A nyomozás szeptember közepéig tart.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.