Eötvös Intézet: Fontos ítéletek nincsenek fönn a világhálón

Az Eötvös Károly Intézet megvizsgálta, milyen haszonnal járt, hogy a fontos ítéleteket két éve föl kell tenni az internetre. Minden törvényesen működik, mégis sok fontos ítélet nem lelhető föl a világhálón, például azért, mert az ügy helyi bíróságon indult.

A törvény betűjének ugyan megfelel, a Bírósági Határozatok Gyűjteménye azonban nem szolgálja kielégítő módon a jogszabályban leírt célokat - állapította meg vizsgálatában az Eötvös Károly Intézet.

Az intézet egy, az igazságszolgáltatás nyilvánosságával foglakozó kutatása részeként azt vizsgálta, hogy mennyiben hozzáférhetők Magyarországon a bírósági határozatok. A közleményben felidézték, hogy 2007. július 1-je óta Magyarországon törvény kötelezi a bíróságokat internetes adatbázis fenntartására, amelyben a törvény által meghatározott ítéletek anonimizált változatban, teljes terjedelmükben megtalálhatók. Ez azt jelenti, hogy már nemcsak a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint jelentős, válogatott és megszerkesztett ítéleteket ismerheti meg bárki, hanem valamennyi, a törvény hatálya alá tartozó bírósági határozat teljes szövegéhez ingyenesen lehet az interneten hozzáférni.

Az intézet az új helyzetet vizsgálva megállapította: a Bírósági Határozatok Gyűjteménye a törvény betűjének ugyan megfelel, de nem szolgálja kielégítő módon a jogszabályban leírt célokat.

A gyűjteményben az ítéleteknek csak egy szűk köre jelenik meg; a közvéleményt is kiemelten foglalkoztató ítéletek jó része pedig nem szerepel az adatbázisban. Ennek oka az intézet szerint részben a gyűjteményre vonatkozó törvényi szabályokban keresendő. Sok fontos ítélet azért nem kerül a gyűjteménybe, mert az eljárás a helyi bíróságokon indult. Ezeknek csak akkor van esélyük arra, hogy nyilvánosságra kerüljenek, ha az ügyben a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárást is lefolytatott. Ez a feltétel pedig igencsak esetleges, és ritkán következik be. Az intézet szerint így szükségesnek látszik a törvényi szabályok olyan módosítása, amely szerint a megyei bíróságok által másodfokú eljárásban hozott határozatokat is közzé kell tenni.

Kitérnek arra is, hogy a mai közbeszédben is sokszor szereplő ügyekben született ítéletek maradtak ki a gyűjteményből azért, mert az adatbázisban csak a 2007. július 1-je után jogerősen lezárult ügyek ítéletei szerepelnek.

Indokolt lenne legalább a Legfelsőbb Bíróság és az ítélőtáblák ítéleteit visszamenőlegesen, 2004-ig bezárólag feltenni, a továbbiakban pedig folyamatosan bővíteni visszamenőleg is az adatbázist.

Fontos lenne az is, hogy a bíróságok elnökei a joggyakorlat szempontjából kiemelkedő jelentőségű ítéleteket - abban az esetben is, ha nem vonatkozik rájuk a kötelező közzététel - a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tegyék. Bár ezt a lehetőséget a törvény már most is megteremti, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács közlése szerint ilyen közzétételről nem tud.

Fontos lenne az adatbázis továbbfejlesztése is - hívták fel a figyelmet, elképzelhetőnek nevezve egy olyan megoldást, amely szerint a Bírósági Határozatok Gyűjteménye a jogszabálykereső adatbázissal is együtt tudjon működni.

Érdemes lenne a magyar bíróságok által alkalmazott uniós joganyagot is integrálni a rendszerbe. Jó lenne, ha az adatbázis tartalmazná a nemzetközi bíróságoknak legalább a magyar vonatkozású határozatait, s különösen fontos lenne ez az Európai Emberi Jogi Bíróság és az Európai Unió Bírósága tekintetében, amelynek döntéseire a magyar perbeli felek is gyakran hivatkoznak.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.