A baloldal jobban jár, ha nem jelöl alkotmánybírót

A legjobban akkor járnak a baloldali ellenzéki pártok, ha elutasítják a Fidesz ajánlatát, és nem jelölnek alkotmánybírót, aki amúgy is csak demokratikus díszlet lenne az egyértelműen Orbán-konform testületben – ezt üzeni az Eötvös Károly Intézet.

Az Alkotmánybíróság tizennégy hivatalban lévő tagja közül háromnak – köztük az elnöknek – hamarosan lejár a mandátuma – emlékeztet közleményében az Eötvös Károly Intézet. Az új tagok megválasztásához az összes országgyűlési képviselő kétharmadának támogató szavazata szükséges, de ekkora többséggel a Fidesz ma már nem rendelkezik. A kormánypárt ezért ajánlatot tett, amely szerint a Jobbik és a baloldal is egy-egy bírát jelölhet.

A civil jogvédő intézet szerint három lehetséges alternatíva látszik. A magukat demokratikusnak nevező ellenzéki pártok elfogadhatják az ajánlatot, de azt vissza is utasíthatják, és akkor a Fidesz a Jobbikkal állapodik meg az új tagokról. A harmadik lehetőség, hogy, nem választanak új tagokat, és ezzel a testület működőképessége kerülhet veszélybe, mert a törvény szerint legalább tíz alkotmánybíró jelenléte szükséges a döntésekhez.

Az Eötvös Károly Intézet álláspontja szerint a magukat demokratikusnak nevező pártok nézőpontjából az ajánlat elutasítása mellett jelentős érvek szólnak. A Fidesz 2010 óta egyoldalúan módosította ugyanis a bírák jelölési rendjét, tizenegyről tizenötre emelte fel a testület létszámát, s az ellenzékkel való egyeztetés nélkül megválasztott tizenegy új tagot. Emellett jelentősen szűkítették a testület hatásköreit.

A magukat demokratikusnak tartó ellenzéki pártok e lépések mindegyikét elutasították, és többször kifejtették, hogy e változások az Alkotmánybíróság létezésének értelmét, alkotmányos céljának megfelelő működésének alapjait kérdőjelezik meg. Az intézet álláspontja szerint annak a három tagnak a kivételével, akinek mandátuma most jár le, valamennyi hivatalban lévő bírót a Fidesz maga jelölte, és túlnyomó többségük eddigi működése alapján a kormányzathoz lojálisnak tekinthető.

Ebben a helyzetben a testület Orbán-konform működése hosszú időre biztosítottnak látszik – hangsúlyozzák a közleményben. Ezen a helyzeten egyetlen, a baloldal által jelölt, az alkotmányosság elveit esetleg elfogadó új tag megválasztása semmit nem változtatna – vélik –, ezzel szemben az alku elfogadásának súlyos következményei lehetnének.

A megállapodás a többpárti konszenzus látszatát kölcsönözné a Fidesz által egyoldalúan kialakított helyzetnek, s az orbáni gyakorlatot eddig kritizáló pártok elvesztenék alapjukat arra, hogy bírálják az Alkotmánybíróság körül kialakult állapotokat. A Jobbikkal közösen megvalósítandó alku szintén ellentétes a baloldali ellenzék korábbi állásfoglalásaival.

A vállalhatatlan engedményeket megtenni pusztán azért, hogy egyetlen, önmagában semmiféle befolyással nem bíró tagot jelölhessenek a tizenöt fős Alkotmánybíróságba, nemcsak morálisan, hanem politikailag is esztelenségnek tűnik – hangsúlyozza az intézet.

De mit kockáztat a baloldal az egyezség elutasításával? Először is, erősíthetik a Jobbik alkupozícióját, és ezzel esetlegesen hozzásegítik a szélsőséges pártot egy további tag jelölésének lehetőségéhez. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi testület számos tagja eleve „Jobbik-kompatibilis", ez a változás tartalmi értelemben nem járna érezhető változással, viszont a Fidesz–Jobbik-alku erősítené a testület illegitim volta mellett érvelő álláspontot a hazai és nemzetközi közvéleményben.

Ha az elnököt és az új tagokat nem sikerülne megválasztani, könnyebben állhatna elő az a helyzet, hogy az Alkotmánybíróság működésképtelenné válik. Mivel azonban a testület 2013, az új tagok abszolút többségbe kerülése óta nem gyakorol ténylegesen alkotmányossági kontrollt a kormánytöbbség felett, ezt az intézet nem tekintené valódi veszteségnek.

Mindezek fényében az intézet meggyőződése, hogy az orbáni alku elutasításának egyetlen demokratikusan vállalható alternatívája volna: a magukat demokratikusnak tartó pártok az alku feltételeként szabhatják a 2010-ig érvényben lévő jelölési rend és a testület korábbi hatásköreinek visszaállítását, a 2010 óta egyoldalúan jelölt és megválasztott tagok lecserélését új, konszenzusos, az alkotmányosság iránt elkötelezett tagokra. Tudják persze, hogy ezt a miniszterelnök sosem fogadná el.

Ugyanakkor az orbáni ajánlat nem csak a parlament baloldali pártjait állítja morálisan súlyos döntés elé – hívja fel a figyelmet egy más szempontra az intézet. Valamennyi, baloldali jelöltként szóba jöhető alkotmányjogásznak fel kell tennie magának a kérdést: hajlandó-e demokratikus díszletként virítani az Orbán-konform Alkotmánybíróságon? Vagy inkább a lengyel alkotmánybírák példáját követnék, akik visszautasították, hogy együttműködjenek az alkotmánysértő módon kinevezett új tagokkal?

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.