ENSZ-direktívák melegekről és leszbikusokról

Az Amnesty International szerint mérföldkőnek számít az a tájékoztató, amit az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága adott ki a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) személyekkel szembeni állami kötelezettségekről. A "Szabadnak és egyenlőnek született" című kiadvány összefoglalja a mostantól az összes ENSZ-tagállamra vonatkozó előírásokat.

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága mérföldkőnek számító tájékoztatót adott ki a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) személyekkel szembeni állami kötelezettségekről – értékeli honlapján a dokumentumot az Amnesty International.

"Nem rendhagyó, és nem bonyolult feladat, hogy ugyanazokat a jogokat, amiket mindannyian élvezünk, a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű személyek számára is kiterjesszük és elérhetővé tegyük. Két alapelven nyugszanak a nemzetközi emberi jogok, és ebben a helyzetben is ezeket kell alkalmaznunk: az egyenlőség és a hátrányos megkülönböztetés elleni védelem elveit" – idézi a polgárjogi szervezet Navi Pillay-t, az ENSZ emberi jogi főbiztosát, aki a kiadvány előszavában úgy fogalmaz: „Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának nyitószavai egyértelműek: Minden emberi lény szabadnak, egyenlő méltósággal és jogokkal születik".

Az Amnesty International emlékeztet rá, hogy mégis számos országban gyökeret vert a homo- és transzfóbia, amellyel szemben gyakran nem kapnak megfelelő védelmet az LMBT személyek. Nemcsak a közvetlen erőszak – amely sokszor kegyetlen kínzásban vagy emberölésben is megnyilvánulhat – fenyegeti a csoport tagjait, hiszen az oktatás, a munka, az egészségügyi ellátás és más alapvető szolgáltatások területén jelenlévő hátrányos megkülönböztetés is közvetlen jogsérelmet okoz számukra – írják, hozzátéve: a világ 76 országában olyan törvények vannak hatályban, amelyek kriminalizálják az azonos neműek közös beleegyezésen nyugvó párkapcsolatát; ezekben az országokban letartóztatással, üldöztetéssel és bebörtönzéssel fenyegetik az LMBT közösség tagjait.

A "Szabadnak és egyenlőnek született" című dokumentum összefoglalja azokat a szexuális irányultsággal és nemi identitással kapcsolatos nemzetközi emberi jogi irányelveken alapuló állami kötelezettségeket, amelyeket minden ENSZ tagállamnak, mindenkor, feltétel és megkülönböztetés nélkül teljesítenie kell. Ezek a következők:

1. A személyek védelme a homofób és transzfób erőszak ellen. A szexuális irányultság és a nemi identitás mint védett tulajdonság szerepeltetése a gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó jogszabályokban. Ezen bűncselekmények hatékony kivizsgálása, illetve megfelelő jogorvoslat nyújtása az áldozatoknak. A menedékkérők esetében, annak figyelembe vétele, hogy az őket ért üldöztetés alapja szexuális irányultságuk vagy nemi identitásuk is lehet, amely jogos alap lehet a menedék kérésére.

2. A fogva tartott LMBT személyek kínzásának vagy más, kegyetlen és embertelen bántalmazásának megakadályozása a jog eszközeivel; az áldozatok jogorvoslathoz jutásának elősegítése. Az állami szervek tagjai által elkövetett sérelmek hiánytalan kivizsgálása. A fogva tartási intézmények megfelelő ellenőrzése és az ehhez szükséges képzés biztosítása a rendvédelmi szervek részére.

3. Valamennyi, a homoszexualitást kriminalizáló törvény hatályon kívül helyezése, köztük azoké is, amelyek két azonos nemű felnőtt kölcsönös megegyezésen nyugvó privát szexuális magatartását szabályoznák. Biztosítani kell, hogy szexuális irányultság vagy nem identitás okán senki nem kerül letartóztatásra vagy személyi szabadságát nem korlátozzák, és senkin nem végeznek indokolatlan, megalázó testi vizsgálatokat annak érdekében, hogy szexuális irányultságát megállapítsák.

4. Valamennyi állam köteles tiltani a szexuális irányultság és a nemi identitás alapú hátrányos megkülönböztetést. Kiemelten fontos az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés hátrányos megkülönböztetéstől mentes biztosítása, köztük a munka világában és az egészségügyi ellátás területén. A diszkrimináció és a megbélyegzés ellen megfelelő oktatással és képzésekkel kell fellépni.

5. Az LMBT, valamint az interszexuális személyek szabad véleménynyilvánítása, egyesülése és békés gyülekezése megkülönböztetés nélkül védendő. Bármely esetleges korlátozásnak összhangban kell lennie a nemzetközi joggal, és nem érinthet hátrányosan bizonyos csoportokat. Azon személyek részére, akik gyakorolni kívánják szabad véleménynyilvánítási, egyesülési vagy gyülekezési jogukat, védelmet kell biztosítani az ellenük erőszakosan, megfélemlítően fellépő magánszemélyekkel szemben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.