Ennyit bírt mondani a kormány Paksról

Jó lesz a bővítés, Orbán majd utólag elmondja, mennyire; amúgy meg tetszettek volna eljönni a tájékoztatóra - így summázható a kabinet válasza az ellenzéki aggályokra.

A kormány az Országgyűlés felhatalmazása alapján négy éve vizsgálja Magyarország nukleárisenergia-felhasználásának lehetőségeit - közölte a Kormányzati Információs Központ hétfőn az MTI-vel, miután az Együtt-PM és az LMP is tájékoztatást követelt a paksi atomerőmű-bővítés ügyében.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök legutóbb 2013. január 31-én tekintette át "a több évtizedes múltra visszatekintő magyar-orosz gazdasági és nukleáris együttműködés kérdéseit" - emlékeztetett közleményében a Kormányzati Információs Központ. Felidézték emellett azt is, Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár tavaly december közepén tájékoztatta az Országgyűlés gazdasági bizottságát arról, hogy Magyarország és Oroszország között előrehaladott, lezárás előtt álló tárgyalások folynak a magyar-orosz nukleáris energetikai együttműködés folytatásáról. Az államtitkár szerint oktatási, tudományos, kutatási és energetikai területen - a zavartalan gazdasági kapcsolatok fenntartása mellett - érdemes az orosz partnerrel hosszabb távon együttműködni.

Felelevenítették továbbá azt a kijelentését, amely szerint "megfizethető áramárak kellenek a magyar választópolgárok, magyar polgárok, a háztartások számára, de legalább ilyen fontos a magyar gazdaság szempontjából, hogy milyen áramot tudunk biztosítani és milyen áron". Közölte: ebben az ügyben a paksi atomerőmű megkerülhetetlen tényező. Ehhez kapcsolódva a következő lépés egy orosz-magyar államközi szerződés megkötése lesz, amelyet az Országgyűlésnek kell jóváhagynia.

Az információs központ jelezte, hogy ezen a bizottsági ülésen az ellenzéki pártok nem vettek részt, "annak ellenére, hogy Lázár János kész volt tájékoztatást nyújtani a paksi atomerőmű kapacitásfenntartásáról is".

Orbán Viktor miniszterelnök - Vlagyimir Putyin meghívására - kedden Moszkvában az orosz elnökkel áttekinti az elmúlt egy év magyar-orosz gazdasági együttműködésének eredményeit. A kormány a megbeszélés után tájékoztatja a magyar közvéleményt - közölte a Kormányzati Információs Központ.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.