Ennyiért korizhatunk

Ha veszünk egy családi jegyet, és még a korcsolyát is bérelni kell, aligha ússzuk meg a hétvégi sportprogramot 7-8000 forint alatt. Ha spórolni szeretnénk, érdemes a kisebb pályákat keresni, ott akár 500 forinttal is olcsóbb lehet a belépő személyenként.

Országszerte és a fővárosban is számos helyen korcsolyázhatunk. A műjégpályák belépői 700 forint körülről indulnak, de 2000 forintos jeggyel is találkozhatunk. Az sem lehet akadály, hogy nincs korcsolyánk, mert majdnem az összes pályánál lehet kölcsönözni. Óránként 600-1200 forintokért lehet bérelni, illetve van olyan, ahol 1000 forint körüli áron szerezhetünk korit egész napra. A Pénzcentrum összeszedte, mennyiért lehet korcsolyázni.

Belépők Budapesten

A Városligeti műjégpályán hétfőn és kedden a felnőtt jegy 1000 forint, a diák és nyugdíjas pedig 800 forint. Innentől mennek felfelé az árak, szombat és vasárnap egész nap már 2000 forintos teljes árú, és 1500 forintos kedvezményes jeggyel kell számolni. De például egy 12 alkalmas felnőtt bérlet már 17 500 forint. Ez leginkább akkor éri meg, ha csúcsidőben, szombat-vasárnap járunk ki vele a jégre. Lehetőség van korcsolya éleztetésre és kölcsönzésre is. Ez utóbbi egy órára 700 forint, de kettőre például már csak 1300 forint. Készüljünk fel arra is, hogy letétet kell fizetni a korcsolyáért, 10 ezer forintot, amit visszakapunk, ha leadtuk a sporteszközt.

Jóval olcsóbb, de a terület is kisebb a Nyugati pályaudvar mellett található Eiffel téri jégpálya esetében. Egy felnőtt napijegy 800 forint, a diákok és nyugdíjasok pedig 700 forintért léphetnek be. Éleztetni 1200 forintért lehet, a kölcsönzés időkorlát nélküli, felnőtteknek 1200 forint, gyerekeknek pedig 800 forint.

A káposztásmegyeri Jégpalotába inkább hétvégén érdemes betérni, hét közben a műkorisok és a hokisok uralják a pályát. A belépő 750 forint per fő, de lehet családi jegyet is váltani, egy felnőtt és egy gyerek 1200 forintért, egy felnőtt és három gyerek 2000 forintért mehet be. A havi bérlet 5100 forint.

Az Aréna Jégteraszra 1200 forintért vásárolhatunk egy felnőtt belépőt, a gyerekek, nyugdíjasok és diákok 900 forintért korizhatnak. A hétvégi árak magasabbak, akkorra a felnőtt jegy már 1500 forint, a gyerek, diák és nyugdíjas 1200 forint. Míg a családi jegy (2 felnőtt és 2 gyerek) 3300 forint hétköznap, addig hétvégén ez már 4200 forint. Az egész szezonra érvényes bérlet 45 000 forint, ehhez 10 százalékos kedvezmény is jár a büfében minden fogyasztás után.

A II. kerületben a Marczibányi Sportcentrumban és a Budai Műjégpályán lehet korcsolyázni, itt sem ússzuk meg 1400 forint alatt. A III. kerületben ingyen is lehet korizni, Óbudán a Fő téren várják az érdeklődőket. Kőbányán 700 forintért léphet pályára egy felnőtt, és 550 forintért egy gyerek. A Pesterzsébet Jégcsarnokban pedig 1300 forintért árulnak felnőtt belépőket, az élezés pedig 1000 forintba kerül.

Korizás vidéken

Országszerte rengeteg helyszínen lehet csúszkálni, legtöbb esetben olcsóbban, mint a fővárosban. Szegeden például a városi műjégpályán egy felnőtt 850 forintért korizhat, a kedvezményes jegykategóriába tartozók, a gyerekek, diákok és nyugdíjasok 700 forintért léphetnek be, illetve gyerekcsoportok a délelőtti holtjáratban 250 forintos személyenkénti áron mehetnek be.

A Szentes Frigo jégpályára 700 forintért lehet belépni, gyerekeknek 14 éves korig 650 forintért. Két órára a korcsolyabérlés 450 forint. Pécsett 900 forint a felnőtt jegy, a diákbelépő 700 forint, gyerekeknek pedig 400 forint.

Győrben 1000 forintért lehet korizni, az élezés és a kölcsönzés is egységesen 1000 forint. Kaposváron szombaton és vasárnap 845 forintért, keddtől péntekig 680 forintért lehet csúszkálni. Itt is van családi jegy, 1900 forintért mehet két felnőtt és két gyerek.

Debrecenben a Jégcsarnokba egy felnőtt 1250 forint fejében léphet be, míg a diák és nyugdíjas jegy 1050 forint. Családi jegyet itt is lehet kapni, ára 3300 forint. Miskolcon pedig például 600 forintért korcsolyázhatnak a gyerekek és 1000 forintért a felnőttek. A családi jegy 2 felnőtt és 2 gyerek részére 2700 forint.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.