Ennél nagyobb kárt nehéz elképzelni
- Megszűnik a rendszerváltás vívmányaként ünnepelt önkormányzati fenntartás, az iskolák többségét államosítják, a magánkézben lévők pedig az állami juttatások jelentős részétől vagy egészétől elesnek. Az átalakítás melyik elemét támadják?
- A legnagyobb gond a szakképzési és a köznevelési törvénnyel az, hogy egy teljes rendszert kívánnak hihetetlen rövid idő alatt átalakítani. Az Alkotmánybíróság több határozatában mutatott rá arra, hogy az ilyen, egy rendszert gyökeresen megváltoztató jogszabályok során kellő időt kell biztosítani, hogy az érintettek megismerhessék, megérthessék, alkalmazkodhassanak hozzá. Az sem lényegtelen szempont, hogy alkalmazni lehessen. A köznevelési törvény egyik legnagyobb baja, hogy nemigen lehet értelmezni, miként kell bevezetni a változásokat. Nem lehet látni, milyen módon kerül át az intézményrendszer az önkormányzatoktól az államhoz. Még értelmezhetetlenebb, hogy milyen módon vehet részt az önkormányzat a jövőben az állami feladatellátásban, mivel a legutolsó, elfogadott változatban már nincs benne, hogy az önkormányzat fenntartó lehet. Az sem tisztázott, hogyan lehet ezt az átalakítást úgy lebonyolítani, hogy közben folyjon az oktatás. Már technikailag sem egyszerű ugyanis, át kell írni például az alapító okiratokat, át kell vezetni a kincstáron. Nem lehet tudni, hogy az új felvételi rendszer miatt hány gyerek esik ki az intézményrendszerből, és nem lehet tudni, hogy a HÍD-program végén hány tizenhat éves gyerek fog kihullani anélkül, hogy akárcsak rész-szakképesítése lenne. Általában nem ad választ a törvény az új követelmények be- és a régiek kivezetésére. Nem lehet tudni, hogy az új nemzeti tantervet mikor vezetik be, melyik évfolyamon, miközben decemberig el kellene készíteni az iskoláknak az új pedagógiai programjukat, amelynek épp ez lenne az alapja.
- De mi lesz a gyerekekkel?
- Igen, alapvetően a tanulókról és a szülőkről van szó, arról, hogy ők miként fogják megismerni ezeket az új rendelkezéseket. Nagy kérdés a tankötelezettség és az iskolába járás kérdése. Levitték a tankötelezettség idejét 18-ról 16 évre, de ehhez kapcsolódóan nincs kötelező felvételt biztosító iskola. Vagyis az általános iskola után nincs olyan iskolatípus, amely kötelezően felvenné a tanulót! Ráadásul még egy nem látható felvételi rendszer is beléphet, vagyis elképzelhető, hogy a tanuló nem tud bejutni még a szakiskolába sem. Ezt a célt szolgálja az úgynevezett HÍD-program, ami azt jelenti, hogy a tanulónak tizenhat éves korára egyetlen olyan végzettsége sincs, amivel boldogulni tudna. Hiszen nem nehéz kiszámolni, hogy a gyerekek egy igen jelentős része hét éves korában lép be az intézménybe. Tizenöt évesen elvégzi az általánost, marad egy éve, elmegy a HÍD-programba, ott van egy évig, majd ezután nem köteles fölvenni egyetlen iskola sem. Itt ér véget az állami felelősség- és kötelezettségvállalás.
- Nincs garancia legalább egy használható végzettségre?
- Ha valaki bejut egy iskolába, akkor már jó helyzetben van, mert kirakni azért még mindig nehéz. Elképesztő a Széll Kálmán-tervnek az az elgondolása, hogy az érettségihez jutás lehetőségét 40 százalékkal csökkentik, és egy nagyarányú kapacitás-csökkentést hajtanak végre. A szakképzési rendszer helyzete is bizonytalan. A szakiskolákat összevonják állami kézbe, s bár erről sem lehet tudni, hogy pontosan mit jelent, de körülbelül talán azt, hogy néhány nagy szakiskola működik majd. A szakközépiskolákkal kapcsolatos tervekről lehet tudni a legkevesebbet. Évente hat-hétezerrel kevesebb gyerek jár a közoktatásba, miután kevesebb gyerek születik. Ha ehhez képest még további hat-hétezer gyereket kiszelektálnak, ez azzal járhat, hogy az iskolai kapacitás rohamosan csökken néhány éven belül.
- A korábbi években az iskolabezárások ellen folyamatos tiltakozásokkal tartotta nyomás alatt a kormányt az akkori ellenzék, érvként a helyi önkormányzatok jogainak csorbítását, a települések ellehetetlenítését hozta fel – most a másik oldalról hallani ugyanezt. Az önkormányzatok most mit szólnak ehhez? Tiltakoznak a PSZ-nél?
- Nem igazán. Talán abban bíznak, hogy majd visszakapják az intézményeket, de erre kevés esélyük lesz, mert a pénzt, ami a működtetéshez szükséges, tőlük fogják elvenni. Pénz nélkül pedig nem lehet intézményeket működtetni.
- Ha egy struktúra ilyen erőteljesen megváltozik, mekkora esély van arra, hogy a most kútba dobott évtizedes vívmányok újra megjelenjenek? Az iskolák államosítását például mennyire lesz egyszerű eltörölni egy következő kormánynak?
- Ha ténylegesen államosítják az önkormányzati vagyont, akkor az a kérdés, hogy mondjuk 2014-ben, ha esetleg új kormány lesz, megtalálja-e az államosított vagyont vagy sem?
- Az iskolák nem tűnnek el...
- Ha csak simán bezárják, meg lehet nyitni. De el lehet adni az épületeket, vagy az intézményt át lehet adni az egyháznak. Az már nehezebb helyzet lesz. Az is kérdés, lesz-e fedezet az államosításhoz, amelyet 2013. január 1.-jére tűztek ki.
- Vannak jogi eszközök az államosítás visszavonására?
- Ha engem bárki megkérdez, azt mondom, hogy a leendő új országgyűlésnek már az alakuló ülésén hatályon kívül kell helyezni ezt a köznevelési törvényt. Ennél nagyobb kárt, mint amit ez a köznevelési törvény okozhat, nehéz elképzelni. Ha hatályban marad, évente ezrek fognak kilépni a közoktatásból úgy, hogy legfeljebb közmunkásnak lesznek jók. Persze lehet, hogy ez a cél. Majd eldönthetik, hogy börtönbe, vagy közmunkára viszik őket...
- Ha minden iskola állami fenntartásba kerül, akkor elvben egyszerűbb lesz a szolgáltatások összehasonlítása. Így például az esélyegyenlőtlenségek elleni fellépés is hatékonyabb lehet.
- Ugyan! Nincs két egyforma gyerek. Az egyenlő szolgáltatás álságos és hazug dolog. Pontosan ezzel teremtődik meg az esélyegyenlőtlenség. A közoktatási törvény azt mondta – és mondja még szeptemberig –, hogy a gyermek kapja meg a fejlődéséhez szükséges lehető legjobb oktatást, és ez nem azonos oktatást jelent, hanem a gyerek, az egyén személyiségének fejlődésének megfelelőt. Ez lényeges eltérés a mostani törvényhez képest. Másfelől, én még a hatvanas-hetvenes években jártam iskolába, amikor minden iskola állami volt. Na most akkor próbált volna meg bejutni a Fazekasba vagy a Toldiba, vagy a Ságváriba egy közönséges halandó gyermeke! Az általános iskolák teljesítménye jelentősen függ azoktól a családoktól, ahonnan a gyerekek érkeznek, tehát az oktatási rendszer teljesítménye és annak javítása csak akkor reális, ha egy települési fejlesztési folyamat is megindul. Egyenlő szolgáltatást nem lehet nyújtani egy olyan települési iskolában, ahol sokkal rosszabbak a feltételek, és ahol a beérkező tanulók sokkal rosszabb körülmények közül jönnek.
- Alkotmánybírósági beadványukban az hangsúlyosan szerepel az a kifogás, hogy az új törvény nem rögzíti az alapelvek között a hátrányos megkülönböztetés tilalmát. A gyakorlatban ez azért korábban sem működött fényesen.
- Az esélyegyenlőséget több szempontból lehet vizsgálni, jogi és társadalmi vonatkozásban mindenképp érdemes. A közoktatás rendszerében a jogi esélyegyenlőség biztosítva volt: mindenkinek azonos lehetősége volt, hogy bejusson az iskolába, benn is maradjon és megkapja a szükséges segítséget. A társadalmi esélyegyenlőség hiányzott: az, hogy a jogokkal mindenki azonos feltételekkel tudjon élni. Csakhogy ez nem a közoktatás bűne! Ahhoz, hogy a szegény családból érkező tanulók élni tudjanak azzal a lehetőséggel, hogy például bejussanak a gimnáziumba, szükség van például olyan politikára, amely garantálja, hogy ezek a családok bírják az iskoláztatással járó egyéb terheket is. Ruhát, cipőt, könyvet tudjanak venni a gyerekeiknek, nem beszélve a megfelelő lakhatásról és a szülők foglalkoztatásáról. Persze az iskolának vannak esélyegyenlőségi feladatai, ezeknek a családoknak és tanulóknak segítséget kell nyújtani. De most helyreáll a rend, mert hogy nincs társadalmi esélyegyenlőség, a köznevelési törvényben pedig már jogi esélyegyenlőség sincs. Vagyis az esélyegyenlőtlenség mind társadalmi, mind jogi szempontból garantált.
- Az egyházi és világnézeti szabadság csorbítását is kifogásolják.
- Az Alkotmánybíróság egyértelművé tette, hogy mi a különbség az elkötelezett és az el nem kötelezett intézmény között. Az állami és önkormányzati iskolákra mondta azt, hogy ezeknek a működése, az ott folyó nevelés és oktatás nem kötődhet egyetlen világnézethez vagy valláshoz sem. Ez különbözteti meg az úgynevezett elkötelezett iskolától. A másik fontos alapelv, hogy a világnézeti-vallási elköteleződés mindenkinek a saját belső ügye, amihez senki másnak nincs köze. A köznevelési törvény nem mondja ki, hogy az adott intézmény kötődhet-e vagy sem világnézethez, legföljebb halványan utal rá: nem sérülhet a tanuló ilyen irányú joga. Ez lényeges különbség! A szülőnek, illetve a tanulónak választania kell, hogy erkölcstan órán, vagy az egyház által szervezett hit- és erkölcstan órán vesz részt. Ez önmagában olyan nyilatkozat, amellyel a szülőnek meg kell vallania a kötődését vagy nem kötődését, amit közokiratba foglalnak, bekerül a bizonyítványba.
- Most kapták meg az iskolák XVI. Benedek pápának a nevelés kérdéseivel foglalkozó újévi körlevelét az államtitkárságtól.
- Ebben a pápai leiratban, amely színvonalában messze meghaladja a kormány akármelyik dokumentumát, természetesen aranyigazságok vannak, csakhogy ezekhez az igazságokhoz sokféle módon el lehet jutni. Másrészt nem tudom, hogy a többi bevett felekezet iratait vajon kiküldik majd, hogy a most kizárt egyházakat meg se említsem. Az oktatás szempontjából ez utóbbiak helyzete azért aggasztó, mert egy másik törvény miatt januártól többüket, iskolafenntartó kisegyházakat fosztottak meg egyházi státuszuktól. Hatalmas probléma, hogy mi lesz az általuk működtetett óvodákkal, iskolákkal. Egy másik probléma, hogy az új törvény az egyházi iskolákat majdhogynem államiként kezeli. Ez aggályos a szülői és a tanulói vallásszabadság miatt is, és nehezen értelmezhető, hogy ezeknek az iskoláknak a finanszírozása megegyezik az államiakéval. Azaz a teljes költségvetését az államnak kell fedeznie; beleértve a beruházást, a fejlesztést, eszközfejlesztést, mindent, az utolsó szögig.
- Milyen következménye lesz a kötelező óvodáztatásnak? Van elég férőhely?
- A gyerekek 90-92 százaléka jár óvodába – legalábbis eddig ez volt a helyzet. A fennmaradó 8-10 százalékról nincsenek megbízható kimutatások. Egy részük, a középosztály gyerekei, nyilván azért nem jártak óvodába, mert a szülő otthon volt velük. A törvényben van is lehetőség az óvodáztatás alóli felmentésre. Nyilván fel is fogják menteni őket. A szegény gyerekeket meg lehet majd üldözni, mint az iskoláztatási támogatásnál: ha nem jár be, el lehet venni a támogatásokat.
- Miként befolyásolhatja az új törvény a szegény sorban lévő és a cigány gyerekek oktatási helyzetét?
- Gondolom, alapvetően rájuk vár a közmunka.
