Emmi: csak 2014-ben lehet 240 pontnál magasabb a felvételi minimum

Az emberi erőforrások minisztere csak a 2014-es felvételi eljárásban állapíthat meg 240 pontnál magasabb minimumot a felsőoktatásba jelentkezőknél - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI-t.

Maruzsa Zoltán hangsúlyozta: egyes sajtóorgánumok félreérhető tájékoztatásával szemben a 2013-as felvételi eljárásban a tárcavezető nem állapíthat meg 240 pontos minimumnál magasabb pontszámot.

A helyettes államtitkár azt is megjegyezte, hogy ha a felvételiző pontszáma meghaladja az előírt minimumot, akkor az intézményi kapacitás dönt a felvételről. Ez azt jelenti, hogy ahol túljelentkezés van, ott az intézmény kapacitásánál nagyobb létszámot nem lehet felvenni. Ezekben az esetekben az intézmények a felvételi eljárás során tudják pontosítani, hogy hány hallgatót tudnak felelősséggel fogadni - tette hozzá Maruzsa Zoltán.

Jövőre a felsőoktatási felvételi jelentkezés feltételéül szabott minimális ponthatár alapképzésben és egységes, osztatlan képzésben valamennyi szak esetében 240 pont, felsőoktatási szakképzésben 200 pont lesz - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere által meghatározott felvételi ponthatárok minimuma a kapacitás és az esetleges túljelentkezés függvényében felfelé módosulhat annak figyelembe vételével, hogy a 2013-ban feltételt nyert, magyar állami ösztöndíjas hallgatók száma nem lehet kevesebb a tavalyinál, azaz 55 ezernél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.