Emlékműve lehet a nemzeti méltóságnak

Az Emberi Méltóság Tanácsa létrehozná az emberi méltóság nemzeti emlékművét, amellyel a XX. század mártírjaira emlékeznének, tehát egyaránt tisztelegnének a holokauszt, a málenkíj robot, a recski tábor áldozatai, az 56-os hősök emléke előtt.

Konferenciák, tudományos tanácskozások szervezése, a mártírok emlékének megőrzése, kitüntetés alapítása – egyebek mellett ezt tekinti feladatának az Emberi Méltóság Tanácsa, amely a napokban tizenhárom főre egészült ki.

A tanács tiszteletbeli elnöke Oláh György Nobel-díjas kémikus, míg a grémium elnöke Lomnici Zoltán volt főbíró, aki még tavaly bocsátott ki felhívást annak érdekében, hogy a közéletből száműzzék az emberi méltóságot sértő jelenségeket, és kölcsönösen tartsák tiszteletben a történelmi sérelmeket.

Nem konkrét ügyeket kívánnak tehát vizsgálni, hanem az antiszemita, a rasszista vagy a keresztényellenes megnyilvánulások ellen általában kívánnak fellépni – hangsúlyozza Lomnici.

A tanács alelnöke Kányádi Sándor alelnök, Kossuth-díjas erdélyi író, a tagjai között van Buzánszky Jenő, az aranycsapat tagja, Erdélyi Géza református püspök, Jókai Anna író, Kozma Imre atya, a Máltai Szeretetszolgálat vezetője, Mága Zoltán hegedűművész Schweitzer József professzor, nyugalmazott országos főrabbi, gróf Széchenyi Mihály, valamint Tempfli József nyugállományú püspök is.

A kezdeményezéshez az öt parlamenti párt mellett, az egyházak és civil szervezetek sora is csatlakozott. A testületbe felkért tagok között még sincs politikus – hangsúlyozta Lomnici, mert úgy látja: az emberek sokkal inkább bíznak a tudósokban, a művészekben vagy a sportolókban.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.