Emlékeztette az MSZP-t a segítségre a DK

Az önkormányzati választások eredményei azt mutatják, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) megőrizte az európai parlamenti választásokon megszerzett középpárti pozícióját, és a négy országos párt egyikévé vált - jelentette ki a DK ügyvezető alelnöke hétfőn Budapesten.
Ugyanis a Fidesz, a Jobbik és az MSZP mellett csak a DK volt képes arra, hogy jelentős önkormányzati pozíciókat szerezzen országszerte, ráadásul a négy közül a DK, amely októberben "ünnepli harmadik születésnapját", az egyetlen új párt - közölte sajtótájékoztatón Molnár Csaba.

A politikus a választási eredményeket úgy értékelte, hogy mind a DK, mind általában a demokratikus pártok jobban szerepeltek most, mint 2010-ben és a DK stabil politikai tényezővé vált.

Mint mondta: 300 "önkormányzati ember" szerzett országszerte mandátumot a DK támogatásával és közülük mintegy 100-an a DK tagjai.

Hozzáfűzte, hogy a választást megelőzően mindössze 10 önkormányzati pozíciót birtokoltak.

Budapesten az eddigi 3 helyett 24 képviselői hellyel rendelkeznek, és a XV. kerületben győzelmet arató Hajdú László személyében immár kerületi polgármesterük is van; ez egyben fővárosi közgyűlési mandátumot is jelent.

Ugyanakkor a 19 megyegyűlés közül 16-ban ül majd DK-s képviselő - sorolta az eredményeket Molnár Csaba.

Hajdú László, akit a DK színeiben az Együtt-PM és az MSZP támogatásával választottak a XV. kerület polgármesterévé, a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a legfontosabbnak a szegénység elleni küzdelmet tartja a kerületben.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a fideszes vezetés alatt 1,9 százalékról 7 százalékra nőtt a munkanélküliség a kerületben, a korábbi egyharmadára csökkentek a szociális kiadások, és tömeges kilakoltatásokra került sor.

Mindennek nyomán mára négyszáz lakatlan szociális bérlakás gyűlt össze; egyik legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy gazdát találjon ezeknek - mondta Hajdú László.

Újságírói kérdésekre válaszolva Molnár Csaba megerősítette, hogy véleményük szerint a fideszes "maffiakormányzás" leváltása érdekében egy egységes demokratikus uniópárt létrehozása szükséges, ami a választási ciklus közepére jöhet létre.

Szerinte ennek szükségességét mutatják az elmúlt három választás eredményei, hiszen minden alkalommal, amikor a demokratikus pártok közösen indultak, volt esély a győzelemre, ha viszont külön-külön indultak, akkor nem volt esély.

Ugyanakkor nem kívánnak túlzottan sürgetően fellépni az uniópárt létrehozása érdekében, mert a túlzott sietség most inkább a kudarc, mint a siker irányába hatna - vélekedett.

Tóbiás Józsefnek, az MSZP elnökének arra a kijelentésére reagálva, miszerint elege van a "gyurcsányi vezérelvű politikából", Molnár Csaba azt mondta: egyetlen olyan szocialista polgármesterjelöltről sem tud, aki a DK támogatása nélkül nyerte volna el a tisztségét.

Szintén újságírói kérdésre válaszolva arról is szólt, hogy Bokros Lajos nagyon jó jelölt volt, fantasztikus eredményt ért el, és amennyiben létrejön a demokratikus uniópárt, abban helye van a Modern Magyarország Mozgalomnak is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.