Emelkedik a jogosítványszerzés korhatára

Változnak a jogosítványszerzés feltételei: robogót például 16, nagyteherautót 21, buszt és nagymotort pedig csak 24 éves kortól lehet vezetni. A változások azt szolgálják, hogy még kevesebb baleset történjen az utakon.

A személygépkocsikat illetően nincs módosítás, a motoroknál, teherautóknál és buszoknál viszont annál inkább – számol be a Teol.hu.

Megszűnik az M-es (segédmotor, moped) kategória, melynek az AM elnevezés lép a helyébe. A kormányrendelet szerint erre 14 év helyett már csak 16 éves kortól lehet megszerezni a jogosítványt. Búcsúzik az A korlátozott kategória is (max. 25 kilowattos motorok), ehelyett az A2 név használandó ezentúl. Az A kategóriás járműveket (korlátozás nélküli nagymotor) pedig csak 24. évét betöltött személy vezetheti.

A C kategóriánál (nagyteherautó) változás, hogy az eddigi 18 helyett csak 21 éves kortól lehet csak vezetni. Magasabb lett a korhatára a D és a D1 kategóriának is, buszt ezentúl legkevesebb 24 évesen lehet vezetni a korábbi 21 helyett.

A változások azt szolgálják, hogy még kevesebb baleset történjen az utakon, a szakemberek szerint azonban pozitív és negatív hozománya is lesz a kormányrendeletnek.

Az egyik autósiskola vezetője a lapnak elmondta, a segédmotoros kategória korhatárának emelése vélhetően 80 százalékkal fogja csökkenteni a tanfolyamra jelentkezők számát.

Ennek az az oka, hogy aki eléri ezt az életkort, nagy valószínűség szerint már nem a robogóra szeretne jogosítványt szerezni, hanem az A1 kategóriára (a 125 köbcentiméter hengerűrtartalmat és a 11 kW-os teljesítményt meg nem haladó motorkerékpár), vagy vár még fél évet, és elkezdi a B-s tanfolyamot, hogy autót is vezethessen, merthogy e képesítéssel az AM és az A1 kategória is vezethető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.