Emberi mulasztás miatt rontották el az ajánlóíveket

Egyszerű figyelmetlenség miatt rontották el körülbelül húsz helyen az Összefogás, illetve a Fidesz-KDNP aláírásgyűjtő íveit – közölte a Nemzeti Választási Iroda elnöke, aki a felelősségre vonást sem zárta ki.

Emberi mulasztással magyarázza Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke, hogy hétfőn nagyjából húsz helyen hibás ajánlóíveket adtak át a pártoknak. Az apparátus figyelmetlensége miatt tucatnyi egyéni választókerületben nem az Összefogás által kívánt sorrendben került az öt párt neve az ívekre, egy helyütt pedig csak az MSZP-t tüntették fel jelölő szervezetként.

Az elnök ismét hangsúlyozta: annak nincs semmilyen jogi következménye, hogy az egyes pártok neve miként követi egymást a nyomtatványon. Pálffy Ilona szerint gondot csak okoz, ha valamelyikük lemarad, ami az Összefogás esetében Monoron meg is történt. Hét helyen egyébként a KDNP maradt le a Fidesz mellől.

A hibát mindenütt azonnal korrigálták – hangsúlyozta a NVI vezetője –, így az érintett pártok hétfő délelőtt fél tízig átvehették a kijavított íveket. Ennek ellenére Pálffy Ilona vizsgálatot kezdeményezett, ugyanakkor felhívja az országgyűlési egyéni választókerületi választási irodák vezetőinek figyelmét a körültekintőbb munkavégzésre.

Az elnök azt sem zárta ki, hogy a hibát felelősségre vonás követheti. A területi választási irodák vezetői ugyanis a választókerületi irodák vezetőinek megvonhatja vagy csökkentheti a tiszteletdíját, de indokolt esetben akár le is válthatja őket.

Pálffy Ilona hangsúlyozta ugyanakkor, hogy teljesen új jogszabályi környezetben dolgoznak, ráadásul a helyi választási irodák munkatársai nagyrészt kicserélődtek. Hozzátette azonban, mindezek ellenére sem engedhetik meg, hogy bárki hibát kövessen el.

A választással kapcsolatos határidőkről szóló miniszteri rendelet szerint a magyarországi lakóhellyel rendelkező polgárokat február 17-ig tehát hétfőig kellett volna értesíteni a névjegyzékbe vételről. Ezeket múlt héten – legkésőbb szombatig – hiánytalanul átadták a postának, a kézbesítés azonban egy napot csúszott. Pálffy Ilona elmondta: a Magyar Posta ígéretet tett rá, hogy legkésőbb kedden mindenkihez eljuttatják az értesítőt.

Az elnök mindazonáltal javasolja, hogy aki február 20-ig sem kapja meg ezt a papírt, keresse fel az állandó lakóhelye szerint választási irodát – a települési jegyzőt –, és ott ellenőrizheti, szerepel-e a választói névjegyzékben. Ha igen, az értesítőt azonnal kiadják. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.