Elzavarná Orbánékat a Szolidaritás

Megalakulásának második évfordulóján D-Day 2.0 elnevezéssel hirdet demonstrációt a Szolidaritás. Közleményük szerint „most ünneplünk és tüntetünk, tavasszal pedig elzavarjuk Orbánékat”.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom két esztendeje „partra szállt egy megszállt, megosztott, elfáradt, országban azért, hogy valódi eséllyel vehesse fel a harcot az Orbán-rezsim ellen” – emlékeztet hétfői közleményében a szervezet. Akkoriban volt a Bohócforradalom és az első D-Day, s mindkét esemény több ezer embert mozgósított, „akik már akkor látták, érzeték, hogy milyen ámokfutást rendez Orbán Viktor és bandája”. A Szolidaritás szerint akkor még nagyon sokan azt gondolták, hogy nem lehet ennél rosszabb. 

A mozgalom tisztában van azzal, hogy a kormányt csak akkor lehet leváltani, ha a választópolgárok együttesen juttatják kifejezésre akaratukat – tudatják. Úgy vélik, „az elmúlt három év bizonyította, hogy nincs más út, ám ehhez az úthoz nemcsak a politikai pártoknak, kell csatlakozniuk, hanem a polgároknak is”. 

Meg kell mutatni – hívják a figyelmet –, hogy „igen, itt vagyunk, hogy nem fotelból, az internet előtt ülve akarunk változtatni a sorsunkon”. A kormány legnagyobb ellenfelei ugyanis a választópolgárok – hangsúlyozza a közlemény.

Ezért várnak mindenkit, „minden magánszemélyt, civil szerveződést, demokratikus pártot” szeptember 29-én délután 3 órára a Clark Ádám téren, ahol a D-Day 2.0 elnevezésű közös demonstráción együtt nyilváníthatják ki akaratukat: „elég volt a diktatórikus, országunk gazdaságát romba döntő, jó hírünket meggyalázó Orbán-kormányból”. 

A Szolidaritás szerint zászlókkal, transzparensekkel kell megmutatniuk, hogy pártállástól függetlenül sokan vannak és sokakat képviselnek. Szeptember 29-én azt is jelezni akarják, hogy „a mozgalom most már egy megkerülhetetlen politikai erő lett, amely szervezettel számolni kell.

„Most ünneplünk és tüntetünk, tavasszal pedig elzavarjuk Orbánékat” – zárul a közlemény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.