Elzárták a paksi pénzcsapot, 44 település kéri a jussát

Negyvenegy Paks környéki település emelt szót azért, mert tulajdonosi hozzájárulás hiányában idén nem juttatott forrást a Paksi Atomerőmű a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványba (JETA), amely a létesítményt övező térségben nyújtott pályázati úton támogatást.

A kezdeményező Horváth Zsolt, Dunaföldvár polgármestere az MTI-vel közölte: mivel nem tudják, „hol akadt el" a tulajdonosi jóváhagyás, levélben fordultak Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz és Baji Csabához, az MVM Magyar Villamos Művek elnök-vezérigazgatójához, kérve, engedélyezzék a támogatást, amely tudomásuk szerint az erőmű 2015-ös üzleti tervében is szerepel.

Azt is elmondta, hogy az elmúlt négy évben évi 500 millió forintot juttatott az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. az általa létrehozott Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványnak. A JETA szigorú feltételrendszerhez kötött pályázati programot működtetett, amelybe a Paksi Atomerőmű körzetében fekvő 41 települést vontak be.

Ez a kétmilliárd forint komoly lehetőséget adott, jelentős fejlesztést segített elő a térségben – hangsúlyozta Horváth Zsolt. Azt mondta, kisebb beruházások finanszírozására, nagyobb volumenű fejlesztéseknél önerőként tudták felhasználni. Ez az összeg a kimutatások szerint a térségben 11 milliárd forintnyi fejlesztést generált.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.