Elvett jogaik visszaszerzéséért tüntettek a bányászok Budapesten

Elvett jogaikért és járandóságaikért tüntettek a bányászok. A korkedvezményes nyugdíjazás és a megváltozott munkaképességűek ellátása mellett az átlagkereset kedvező számítása is a követelések között szerepel – immáron két éve.

A Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete által rendezett demonstráción az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt mintegy kétezren vettek részt Budapesten. A szakszervezet továbbra sem mond le a szénkülfejtéses bányatérségben dolgozók ledolgozott 30 évet követő bányásznyugdíjáról, annak visszaállítását követelik. Két éve a törvény megszüntette a bányászok kedvező nyugdíjátlag-számítását is. Mindezt a kormány a rokkantsági járulékok megkurtításával tetézte. Ebbe nem nyugszik bele a szakszervezet. A bányászokat érintő szociális intézkedések erre az évre 14 millió forintot tennének ki – mondta Rabi Ferenc, a BDSZ elnöke –, a teljes kifutás 320 millió forint lenne. Eddig hiába kértük, nem kaptuk vissza az embertelenül nehéz körülmények között dolgozó bányászok szakmai nyugdíját, holott sokan éppen ezért vállalják a nehéz munkát.

A bányászok tavaly ugyenezekkel a követelésekkel vonultak utcára, akkor átadott petíciójukra a minisztérium nem reagált. A nyár folyamán elhangoztak ugyan különféle ígéretek, ám azokat a kormányzat nem tartotta be. Rabi felszólalásában elmondta: ragaszkodnak több évtizedes járandóságaikhoz, amelyek a nehéz munka következtében a sok egészségkárosult bányász családján segítenének. Ha kell, nemzetközi segítséget is igénybe vesznek.

– A tények azt bizonyítják – fogalmazott Rabi –, hogy a kormányzat értékrendjében nem szerepel a szociális párbeszéd, az érdemi érdekegyeztetés a szakszervezetekkel. A szénkülfejtésben dolgozó bányászok és a rokkantnyugdíjasok szomorú példája is igazolja, hogy a döntéshozók süketek, ha kiszolgáltatott emberek kérnek segítséget.

– A bányászok elvett jogai miatt jöttünk össze – közölte felszólalásában Pataky Péter, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. – Ha a hatalom ezeket indoklás nélkül egy tollvonással elveszi, akkor nem az számít, hogy ez hány embert érint, vagy hányan dolgoznak külfejtésen, hány bányász nyugdíját nem úgy állapítják meg, ahogy ez jogos lenne. Hanem az, hogy mindenki sorra kerülhet. Tudjuk ezt sokan a bányászokkal szolidáris szakszervezetekben. Itt voltunk tavaly is, de vissza kellett jönnünk. Mindnyájan kerülhetünk olyan helyzetbe, mint a bányászok. A kormány más területen is hasonló technikákat alkalmaz: halogat, bizottságokat hoz létre, leveleket ír, de ténylegesen semmit nem tesz a körülmények megváltoztatásáért. Annak, amit a kormány művelt veletek – szögezte le Pataky –, üzenete van. Tartalma van annak is, amit a megváltozott munkaképességűeknek üzentek. Az üzenet az, hogy ti nem kelletek (itt felhangzott a tömegben az Orbán, takarodj!). Aki ilyen üzenetet kapott, azzal is számolnia kell, hogy neki is üzennek egyszer.

A BDSZ visszautasította a Magyar Nemzet azon állítását, hogy politikai megbízást teljesítve vonultak az utcára. Rabi Ferenc kijelentette: egyetlen párttal sem egyeztettek arról, hogy bányász bajtársaikért kiálljanak.

Bányásztüntetés az EMMI előtt
Bányász tüntetés
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.