„Elvesztettük a rendszerváltást” – ezrek emlékeztek Göncz Árpádra

– Ő volt az elnököm, nem számít, mennyit kell várnom – mondta egy idős asszony, amikor első pillantásra reménytelennek tetsző helyzetéről kérdeztem.
Olyan sor végén állt ugyanis, amelynek elejét nem láthatta. Ma este ezrek vártak arra, hogy az Országház főbejárata elé virágot helyezhessenek el a kedden elhunyt Göncz Árpádra emlékezve. Mindenki, akivel a Kossuth téri eseményen beszéltünk, a legszebb szavakkal emlékezett meg a rendszerváltás emblematikus alakjáról. Sokan voltak, akik nem mulasztották el megjegyezni azt sem: a maiak a nyomába sem érhetnek.
Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Azok közül viszont, akiket a tömegben így értékeltek, sokan eljöttek a térre. Ott volt Tóbiás József és Botka László vezetésével több MSZP-s politikus, feltűnt a Liberálisoktól Fodor Gábor, a PM-es Karácsony Gergely, de Juhász Péter, az Együtt alelnöke is. És bármerre fordult az ember, mindenhonnan azt hallotta: „Árpi bácsi”. Mintha mindenkinek lett volna vele kapcsolatos története, emléke, poénja, pedig dehogy volt.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Csak ahogy a Parlamenttel messziről szemező fiatalember fogalmazott, amikor vizitje miértjéről kérdeztem: „Jelképes a halála, elvesztettük a rendszerváltást. Nem lett olyan az ország, amilyen ő volt.”

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.