Elvesztette hivatalát és gyanúsított lett Varga Gergely ügyész

Ihász Sándor fővárosi főügyész javaslatára a legfőbb ügyész hivatalvesztéssel sújtotta Varga Gergelyt, a Fővárosi Főügyészség egykori szóvivőjét, eddigi kerületi ügyészt, mert a fegyelmi eljárás eredménye szerint egy ügyben, amelyben ő képviselte a vádat, megengedhetetlen módon egyezkedni kezdett az egyik vádlottal arról, hogy anyagi ellenszolgáltatásért felfüggesztett szabadságvesztést indítványoz a számára - a főügyész ezt maga közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A főügyész szerint Varga Gergely bizalmi, majd szexuális viszonyba került az egyik vádlottal és az ügyben nyomozást folytató Központi Nyomozó Főügyészség szerint 600 ezer forintért ajánlotta fel neki, hogy felfüggesztett szabadságvesztést indítványoz a számára.

Ihász Sándor - visszautasítva azt, hogy az ügyészség el akarta volna ezt az ügyet titkolni - azt mondta: hétfőn gyanúsították meg Varga Gergelyt. Hozzátette: megalapozott gyanúsításhoz "megfelelő szintű és mértékű" bizonyítékokra van szükség, ezért nem hozták azonnal nyilvánosságra a történteket.

A kedden indult és csütörtökön lezárult fegyelmi vizsgálattal kapcsolatban a főügyész az MTI kérdésére azt mondta: hétfőn felfüggesztették a munkavégzés alól Varga Gergelyt, majd csütörtöktől a legfőbb ügyészi döntést követően azonnali hatállyal elbocsátották. Ihász Sándor hangsúlyozta: az ügyészi szervezet kiveti magából azt, aki ilyen bűncselekményt követ el.

A korrupciós ügyről elsőként a Népszava számolt be csütörtökön. A főügyész több ponton is cáfolta a napilapban megjelenteket, például hogy pénzbüntetést kínált volna fel Varga Gergely a vádlottnak, vagy hogy a vesztegetés összege kétmillió forint lett volna.

Az alapügyről - amellyel kapcsolatban a bűncselekmény történt - annyit mondott: 2007. október 30-án nyújtotta be a vádiratot a X-XVII. kerületi ügyészség a Pesti Központi Kerületi Bíróságra csalás miatt. Ennek az ügynek a vádlottja volt az a nő, akivel Varga Gergely szoros kapcsolatba került. Ihász Sándor - ugyancsak az MTI kérdésére kifejtette: már önmagában az megalapozza a fegyelmi vizsgálat eredményét, hogy Varga Gergely ügyészként szoros kapcsolatba került a vádlottal, ahhoz nem volt szükséges annak megállapítása, hogy a vesztegetés megtörtént-e, illetve milyen összegű volt. Kitért arra is, hogy a korrupciós ügyre feljelentés során derült fény.

Ihász Sándor hangsúlyozta: a fegyelmi eljárást ő, mint munkáltató folytatta le, de a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja Varga Gergely ellen "fontosabb ügyben intézkedő hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette" miatt.

Azzal kapcsolatban, hogy Varga Gergelyt nem vették őrizetbe, Ihász Sándor azt mondta, hogy ennek a feltételei nem álltak fenn. Utalva a Népszava cikkében megjelentekre kiemelte: egyetlen ügyész sincs, akivel kivételeznének, vagy megkülönböztetésben részesítenék csak azért, mert ott dolgozik, vagy mert informális kapcsolatban áll valakivel. A Népszava cikke kitért arra, hogy Varga Gergely jó viszonyt ápol Ihász Sándorral és a legfőbb ügyész helyettesével, Belovics Ervinnel is.

Az MTI kérdésére Kovács Attila, a Legfőbb Ügyészség Kiemelt Ügyek Főosztályának vezetője azt mondta: tízévente egy-két ügyész ellen indul vesztegetés miatt eljárás.
Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI-nek a sajtótájékoztatót követően a konkrét üggyel kapcsolatban telefonon azt nyilatkozta, hogy tettenérés közben fogták el Varga Gergelyt hétfőn, amikor egy Budapesthez közeli település bevásárlóközpontjánál a pénzátadásra sor került volna. Megerősítette, hogy egy folyamatban levő vagyon elleni büntetőüggyel kapcsolatban történt a bűncselekmény.

Varga Gergely - aki korábban rövid ideig a Fővárosi Főügyészség szóvivője volt - neve legutóbb akkor merült fel, amikor tavaly január közepén az Index hírportál nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelynek tanúsága szerint egy 2007 szeptemberi, a rendőrök ellen folyó büntetőügy tárgyalása kapcsán rendőröktől szerzett információkra hivatkozva azt állította: tudja, kik a valódi elkövetők, de nem ők ülnek a vádlottak padján.

Varga Gergely a hangfelvétel 2007 őszi készítésekor még nem volt a Fővárosi Főügyészség szóvivője, a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után néhány nappal, január 21-én pedig fegyelmi eljárást indított ellene a fővárosi főügyész, és ezzel egyidejűleg felfüggesztette szóvivői beosztásából. A volt szóvivőt a fegyelmi eljárás lezárultával megrovásban részesítették és visszahelyezték korábbi munkahelyére, a X-XVII. kerületi ügyészségre.

A fegyelmivel egyidejűleg négy feljelentés érkezett az ügyészséghez a kijelentéssel kapcsolatban mentő körülmény elhallgatása miatt, ezeket a Központi Nyomozó Főügyészség első körben elutasította. A döntés ellen azonban az egyik feljelentő panasszal élt, így az a Legfőbb Ügyészség elé került, amely ugyancsak elutasította a feljelentést.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.