Pokorni rámutatott: Magyarországon olyan iskolarendszer van, amelyik Európában a legkevésbé képes arra, hogy a társadalmi hátrányokat az oktatáson keresztül csökkentse. Beszélt a szétaprózott rendszer felülvizsgálatának szükségességéről, illetve bírálta a felemás módon megvalósuló államosítást – az iskolák működtetése ugyanis az önkormányzatoknál marad. Kritizálta a szakképzési idő négyről három évre csökkentését, a szakiskolai közismeretei tananyag csökkentését. Szkeptikusan szólt a pedagógus életpálya-modell bevezetéséről, amelynek jövő évi fedezetét ugyan elkülönítették a 2013-as költségvetési tervezetben, de hiányzik az a mérési-értékelési rendszer, amellyel a fizetésben jelentkező pluszpénzt valóban a jól teljesítő tanárok kapnák meg.

– Még nem lehet tudni, mennyi lesz a tananyag a különböző évfolyamokon, azt ugyanis azok az egységes kerettantervek szabályozzák majd, amelyek még nem készültek el – így reagál Szüdi János közoktatási szakértő Pokorni felvetéseire. Maga szomorúnak tartja, hogy az iskolák csak tíz százalékban térhetnek el a „rájuk kényszerített” tantervtől, ezzel szinte minden önállóságuktól megfosztották őket. – Emiatt nem lehet majd egyéni útvonalat rajzolni a tanulóknak. Minden gyerek más és más, egyetlen uniformizált tantervvel nem lehet kibontani a tehetségüket. Az egyik gyerek az irodalmat szereti, a másik  matekot, de akkor még a tanulási nehézségekkel küszködő gyerekekről nem is szóltunk. Holott a gyerekek különböző érettségi fokkal kezdik meg az iskolát, ami nagyjából az ötödik évfolyamra „simul ki”.

Az egységesített tanterv ugyanakkor lehetetlenné teszi a különbözőségekre való reagálást – fogalmaz Szüdi János, aki Pokorni kritikáit kiegészíti egy új szemponttal: az, hogy mit tanítanak a gyerekeknek, az – az egységes tanterven és a NAT-on kívül – a tankönyveken múlik majd. Csakhogy a kormány nyáron úgy módosította a vonatkozó jogszabályokat, hogy a miniszter megkerülheti a tankönyv-akkreditációs procedúrát, s maga is tankönyvvé nyilváníthatja a számára kedves szerzők műveit. Vagyis lesz egységes kerettanterv, miniszteri tankönyv és – tegyük hozzá azonnal – önállóságuktól megfosztott iskolák.

Arra a felvetésünkre, hogy a kormány kommunikációja szerint a hátrányos helyzetű gyerekek esélykiegyenlítésére vezetik be a Híd-programot, Szüdi azt mondja, onnan úgy fognak kikerülni a gyerekek, hogy sem szakmájuk, sem befejezett iskolájuk nem lesz. A köznevelési törvény szerint ugyanis a túlkoros gyerekeket az általános iskoláknak kötelező kitenniük ebbe a programba. Ehhez nem kell nagyon bukdácsolni: ha valaki hétévesen kerül iskolába, és egyszer évet kell ismételnie – tételezzük föl: csak azért, mert beteg lesz –, akkor az illetőt az általános iskoláknak már kötelező áttenniük ebbe a programba, szellemi érettségétől függetlenül is. A megszűnő közoktatási törvény még kötelezően előírta, hogy a tankötelezettség végéig – eddig még 18 éves korig - minden gyereknek biztosítani kell a középfokú oktatást. Csakhogy az új köznevelési törvény már nem ír elő kötelező felvételt ellátó középfokú iskolát, így előfordulhat, hogy a gyerek iskola nélkül marad. A 16 éves korra leszállított tankötelezettség idejéig ugyan biztosítani kell valamelyik Híd-programot, csakhogy Szüdi meglátása szerint egy korosztály tíz százaléka kerül majd ki ezekből úgy, hogy semmilyen végzettségük nem lesz. Nem nehéz megjósolni, kik lesznek ezek a fiatalok: a legszegényebb, legelesettebb családok gyerekei.

A közoktatási szakértő visszautal Pokorni azon felvetésére, hogy a magyar iskolarendszer a legkevésbé képes kiegyenlíteni az otthonról hozott hátrányokat. Ezt ugyanis oktatásszociológusok már 1970-es években megállapították, pedig akkor még az összes iskola állami fenntartású volt. Az államosításnak tehát – akármit mondjon is róla a kormányzati kommunikáció – a hátránykiegyenlítéshez nincs köze. Emlékeztet: 1993 óta viszont valódi esélyteremtés zajlott, amit igazol az is, hogy egy korosztálynak már nem csak mint korábban, a fele, hanem a háromnegyede érettségit tesz. Az új köznevelési törvény azonban visszafordítja ezt a folyamatot. Az esélyteremtő programok leállnak, a kompetenciák fejlesztése háttérbe szorul, annak ellenére, hogy a legutóbbi nemzetközi mérések kimutatták – a leghátrányosabb helyzetű csoportoknál javult az olvasási, szövegértési készség a korábban elindított reformoknak köszönhetően. Ezeket az eredményeket kényszeredetten bár, de még Hoffmann Rózsa is elismerte.

Ami pedig az elaprózott iskolarendszert illeti, arról Szüdi véleménye az, hogy az előző kormány megpróbálta ösztönözni az önkormányzatokat a társulásos működtetésre. Csakhogy épp a Fidesz miatt nem lehetett kötelezni őket, hiszen meg sem szavazták az erre vonatkozó előterjesztést. Ehhez képest álságos a központosítás, amit ráadásul úgy hajtanak végre, hogy semminek nincs valódi gazdája – az állam ugyanis a szakmai irányítást az állami iskolafenntartóhoz helyezte, az épületek fenntartását viszont a településeknél hagyta. 

– Az önkormányzatok a választókkal szemben politikai felelősséget viseltek, vagyis egyáltalán nem volt mindegy, mi zajlik az iskolákban. Az államnak ilyen felelőssége nem lesz – foglalja össze Szüdi, rámutatva a szabályozás egy újabb bizonytalanságára: nem lehet tudni, ki lesz az iskolák működtetője 2013 január 1. és szeptember 1. között. Az önkormányzatoknak ugyanis évente kell nyilatkozniuk arról, vállalják-e a következő tanítási év működtetését. Ha októberben nyilatkoznak, akkor az csak a jövő év szeptemberétől kötelezi őket az intézmények „üzemeltetésére”. A közoktatási szakértő nem talált olyan átmeneti szabályozást, amely meghatározza, kinek kötelessége a rezsi kifizetése jövő év januárja és szeptembere között.

A Pokorni által is bírált tanári életpálya-modellel kapcsolatosan Szüdi János drámaian fogalmaz: „Ez vérdíj a megmaradóknak” – mondja. Szüdi egy korábban a Galamuson megjelent elemzésében már kifejtette, hogy „az intézményrendszer átalakításának tisztázatlan kérdései, az államosítással együtt járó intézménybezárások, összevonások lehetősége, a pedagóguséletpálya nyújtotta munkateher-növelés lehetősége hosszú ideje előrevetítik a munkahely elvesztésének rémét”. Számításai szerint akár harmincezer pedagógus és más technikai feladatot ellátó szakember is utcára kerülhet. A pedagógusok ma még ismeretlen minősítésről pedig kifejti, hogy aki ott valamilyen oknál fogva fenn akad, nem foglalkoztatható tovább. „Feltehetően a megmaradóknak előteremtik az életpálya modellben megígért illetményemelést. Cserében nem kér sokat a hatalom, csak a feltétlen lojalitást, lemondást az önálló gondolkodásról” – állítja elemzésében.