Elutasították a Paksról szóló népszavazási kezdeményezést

A Nemzeti Választási Iroda elnöke elutasította Szigetvári Viktor, az Együtt - a Korszakváltók Pártja társelnöke és Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért Párt társelnöke közös, az atomerőművi blokkok építése ügyében tett népszavazási kezdeményezését.

Pálffy Ilona azért döntött úgy, hogy nem terjeszti a Nemzeti Választási Bizottság elé a kezdeményezést, mert az előterjesztők nem a jogszabályban előírt aláírásgyűjtő ív mintapéldányán terjesztették be kezdeményezésüket, valamint még az előtt gyűjtötték össze a támogató aláírásokat, hogy kezdeményezésüket az adatvédelmi hatóság nyilvántartásba vette volna.

Az NVI elnöke most első alkalommal hozott olyan döntést, hogy egy népszavazási kezdeményezést nem terjeszt az NVB elé. Az elutasítási jogkört az új (január 18., az országgyűlési választás kiírása óta hatályos) népszavazási törvény tette lehetővé számára. A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye, de a kérdést a szervezők ismételten benyújthatják.

Az NVI-hez pénteken érkezett meg a két politikus közös népszavazási kezdeményezése. A kérdés, amelyben népszavazást tartanának, így szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az államadósságot növelő hitelből ne épüljenek új atomerőművi blokkok Magyarországon?"

Az új jogszabályok szerint a népszavazási kezdeményezéseket - a szervezőkkel együtt - legalább húsz (de legfeljebb harminc) másik választópolgárnak kell támogatnia aláírásával. Az NVI-nek ellenőriznie kell, hogy az aláíróknak van-e választójoguk, valamint azt is, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatala adatvédelmi nyilvántartásba vette-e a kezdeményezést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.