Eltüntették az ellenzéket a választási bizottságból

Ellenzéki pártküldöttek nélkül tárgyalta a vasárnapi önkormányzati választás óta beérkezett összes fellebbezést Pest megyében a Területi Választási Bizottság (TVB). A pártok küldötteinek egy törvényi passzusra hivatkozva az ülés előtt néhány órával felmondták a mandátumát, noha több tucat komoly ügy volt még terítéken – írta a Fóti Hírhatár. Ezzel az ellenzéki pártoknak megszűnt az a lehetősége, hogy küldötteik útján befolyással lehessenek a Területi Választási Bizottság döntéseire.
A vasárnapi választások eredményeivel, illetve az egyes helyi választási bizottságok vasárnapi döntéseivel kapcsolatban beérkező fellebbezések és kifogások hétfő óta folyamatosan érkeznek a területi választási bizottságokhoz. Pest megyében hétfőn a Területi Választási Bizottság azonban ilyen jellegű ügyeket nem tárgyalt, hanem a kisebbségi önkormányzatok választási eredményeinek megállapítását vette előbb napirendre. Erre egyébként a testület választott tagjaival egyetértésben a Pest megyei főjegyző tett javaslatot. A javaslat mellett érvként hangzott el, hogy ha a testület összevár minden egyéb, választással kapcsolatos fellebbezést és kifogást, akkor azokat egyben tárgyalhatja következő, csütörtöki ülésén.

Szerdán viszont érdekes módon arról kaptak tájékoztatást a TVB azon küldöttei, akiket a pártok delegálnak, hogy mandátumuk csütörtökön délután 4-kor lejár, így a 6-kor kezdődő ülésen már nem lesz szavazati joguk. A főjegyző tájékoztatása szerint erről a választási eljárási törvény rendelkezik. Eszerint ugyanis, ha a kisebbségi önkormányzati választások kihirdetett eredményével kapcsolatban nem érkezik 3 napon belül kifogás, akkor azzal a ponttal le is zárul a területi választási bizottság pártküldötteinek feladatköre és megbízatása.

Így történhetett meg, hogy az az ellenzéki küldött, aki odaballagott, az még papírt sem kapott, hiszen eleve nem számítottak rá, hogy ilyen feltételekkel – mármint szavazati jog hiányában – bárkit még érdekelne ez az ülés. Csak a választott delegáltak döntöttek.

Hogy mit, az azonban nem ismeretes. A Fóti Hírhatár ugyanis arról számol be, hogy a csütörtöki ülésnek a döntéseiről nem kerültek fel a határozatok a Területi Választási Bizottság honlapjára. Így az sem derült ki, hogy a 4 szavazatkülönbséggel végző fóti 8. számú szavazókörben elrendelnek-e újraszámlálást, esetleg ismétlést.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.