Eltüntette Juhász Péter plakátjait a választási bizottság

A választás eddig nagyobb botrányok nélkül folyik. A legjelentősebb jogsértés: eltávolították Juhász Péternek, az Együtt-PM V. kerületi polgármesterjelöltjének plakátjait és molinóját egy szavazókör környékéről, a szavazás kezdete előtt az egyik szavazatszámláló bizottság tagjai – közölte a pártszövetség szombaton az MTI-vel.
Közleményük szerint a Markó utca 18-20. szám alatt található szavazókör szavazatszámláló bizottságának az önkormányzat által delegált tagjai – anélkül, hogy megvárták volna a pártok delegáltjait – a szavazás megkezdése előtt eltávolítottak minden, a környéken található választási plakátot, matricát és Juhász Péter polgármesterjelölt molinóját.

Az Együtt-PM szerint ezzel a jogsértéssel a bizottság jelentősen befolyásolhatja a választás kimenetelét. A pártszövetség minden lehetséges jogi lépést megtesz az ügyben – közölték. Aktivistáik rendőrségi bejelentést, valamint a választási bizottságnál szóbeli panaszt tettek, amit a nap folyamán írásban is megtesznek.
A közlemény szerint a helyszínen a rendőrök kérdésére a szavazatszámláló bizottság tagjai azt felelték: úgy tudták, a szavazókör ötszáz méteres körzetében nem lehetnek kampányanyagok. Ezzel szemben a vonatkozó törvény csupán a 150 méteren belüli aktív kampánytevékenységet tiltja meg a választás napján.

A bizottság tagjai a közlemény szerint azt javasolták a pártszövetségnek, rakják vissza a plakátokat, amit viszont a választás napján tilt a törvény. Az Együtt-PM azt is állítja, hogy péntek reggel Fidesz-aktivisták letépkedték a Juhász Péterék által kerületszerte kiragasztott matricákat, az éjszaka folyamán pedig több helyen is megpróbálták eltávolítani az este jogszerűen kihelyezett Juhász-molinókat. Minderről már akkor folyamán rendőrségi jegyzőkönyv készült.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.