Eltűnt Petrétei József alkotmánytervezete

Nem találják Petrétei József 2006-ban megírt alkotmánytervezetét. Egy közérdekű adatokat tartalmazó irat eltüntetése két év szabadságvesztéssel sújtható.

Nem találják Petrétei József, a Gyurcsány-kormány igazságügy-miniszterének 2006-ban megírt alkotmánytervezetét - írja a Magyar Hírlap pénteki számában. Péterfalvi Attila volt adatvédelmi biztos emlékeztetett, hogy ez az irat közérdekű adatokat tartalmaz, eltüntetése két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

A lap megemlítette: az alkotmány-normaszöveget a jogutód Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium irattárában nem találják, a tárca helyettes államtitkára, Gáva Krisztián azt mondta: vagy az iktatási ügyintéző hibázott, vagy hivatalosan nem készült ilyen dokumentum, így az át sem futott a rendszeren.

Péterfalvi Attila felhívta a figyelmet arra, hogy egy alkotmány-normaszöveget nem lehetett volna eltitkolni, ma pedig már semmi sem indokolja, hogy ne ismerhesse meg a közvélemény, hiszen nem arról, hanem egy másik alkotmánytervezetről dönt a parlament.

Mint a lap írta, "a teljesen titokban készült dokumentumot már öt éve sem voltak hajlandók nyilvánosságra hozni", akkor ezt a Társaság a Szabadságjogokért kérte Petréteiéktől. Az ítélőtábla 2007 elején döntött úgy, hogy Petréteinek nem kötelessége azt a közvélemény elé tárni. Petrétei József a Magyar Hírlapnak azt nyilatkozta, hogy amikor 2007-ben távozott a tárcától, még megvolt a dokumentum.

(Forrás: mti.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.