Eltűnt a debreceni elit gimnázium volt igazgatója

Második napja nem tudatja hollétét Szilágyi Szabolcs, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium volt igazgatója. A 42 éves tanárt utoljára hétfő reggel látták.

Tegnap reggel óta nem látták Szilágyi Szabolcs pedagógust, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium (TÁG) volt igazgatóját, akit már nem csak a családja, hanem a rendőrség is keres. A 42 éves tanár hétfő reggel 6 óra 45 perckor indult munkába, de nem érkezett meg a munkahelyére, ahol ma sem jelentkezett. A család a Facebook közösségi portálon tett közzé egy felhívást, amely betűhív közlésben így hangzik:

"S.O.S ELTŰNT!!! Szilágyi Szabolcs, 42 éves, kb. 185 cm magas, rövid sötétszőke hajú, borostás. Segítsetek!!! 2013. november 18-án reggel 06:45kor eltűnt Debrecenben a Csapó utcáról, azóta nincs hírünk róla! Aki BÁRHOL, BÁRMIKOR látta, vagy tud róla, kérjük, azonnal jelezze!!! Kérlek, osszátok meg minél többen!!!!!!!!!!"

Felesége közlése szerint Szilágyi Szabolcs hétfő reggel szürkéskék inget és túrabakancsot viselt. A TÁG-ban megtudtuk, hogy a rendőrség már járt ott, s fölvette az intézménnyel a kapcsolatot. A rendőrség Szilágyi Szabolcs eltűnésével kapcsolatos felhívása itt olvasható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.