Vasárnap a Fidesz megrendítő csapást mért az egyébként is romokban heverő balliberálisokra, miközben a saját eredményével sem lehet maradéktalanul elégedett.

Kósa Lajos, a párt ügyvezető alelnöke júliusban jelentette be, hogy 1167 településen indítanak polgármesterjelöltet: közülük 893-an fideszesek, 274-en pedig függetlenek, de mindannyian a kormányoldal támogatásával méretik meg magukat. Az – egyelőre nem végleges – adatok szerint viszont nagyjából minden második próbálkozójuk elbukott.

Kétségtelen, hogy a baloldali ellenzék még rosszabbul járt, hiszen a befutó jelöltek aránya húsz százalék alatt van, és a Fidesz mintegy 630 polgármesterével szemben be kell érniük 35 településvezetői poszttal. Négy éve az MSZP-nek csaknem ötven polgármesterjelöltje győzött a helyhatósági választáson, míg 2006-ban, amikor a szocialisták az őszödi beszéd kiszivárogtatása miatt az első csúfos kudarcot szenvedték el, ennél mintegy százzal több helyen nyertek.

A kormányoldal 2010-ben is a mostanihoz hasonló mennyiségű, tehát mintegy 1200 polgármesteri széket célzott meg, és a jobbközép akkor is hatszáz településen érte célba. Most e számot növelték harminccal, ám közben elvesztettek legalább háromszázezer szavazót. Ez részben az alacsony részvételi arány következménye: az idén 190 ezerrel kevesebben voksoltak, mint négy éve. Ugyanakkor azt is mutatja, hogy a négy esztendeje még csaknem 1,8 milliós táborának nem elhanyagolható részét a kormányoldal sem tudta mozgósítani.

Az ellenzéki pártoknak, valamint a különféle civil szerveződéseknek az előző önkormányzati választáson körülbelül száz polgármester-jelöltje futott be. Közülük az MSZP által támogatott személyekre 690 ezren szavaztak, míg a Jobbik 180 ezer, az LMP 94 ezer szavazatot gyűjtött be, s ezek a voksok negyvenkilenc, három, illetve egy településvezetői posztot eredményeztek. Akkor a független indulók közül 2471 személyt választottak meg, tehát a polgármesterek majdnem nyolcvan százaléka e körből került ki.

A most vasárnapi adatok szerint az egész baloldal sem szedett össze annyi szavazatot, mint négy éve a szocialisták egyedül. A baloldali szervezetek annak ellenére is nagyot buktak, hogy korábban az MSZP 180 polgármesterjelöltet indított, most pedig 210 helyen lehetett szavazni a különféle összetételben rajthoz álló balliberálisokra. A részben közösen induló pártok embereire összesen is alig több mint félmilliónyian voksoltak, tehát majdnem harminc százalékkal kevesebben támogatták őket, mint az MSZP-t négy éve. A Fidesznek ezzel szemben csak feleekkora százalékos veszteséget kellett elkönyvelnie.

Kudarcként élhetné meg a választást az LMP is, elvégre a 2010-ben állított 26 polgármesterjelöltjére 93 ezren szavaztak – egyikük befutó volt –, míg az idén az általuk támogatott 52 embert nem egészen 89 ezren látták volna szívesen városvezetőként, de közülük senki sem győzött. A Jobbik viszont javított: négy éve a 210 jelöltjüknek 180 ezer voks jutott, míg most 263 településen próbálkoztak, és 256 ezer szavazatot kaptak, a korábbi hárommal szemben tizennégy helyen adják a polgármestert.

Felvetődik persze, hogy egyáltalán mit keresnek az országos politikai pártok a helyhatóságokban. Rossz nyelvek szerint sokat, mert státust biztosíthatnak – tehát pár évre egzisztenciát teremthetnek – saját klientúrájuk fontosabb tagjainak. Emellett egyre inkább presztízskérdéssé vált, hogy az egyes politikai szervezetek mennyi önkormányzati mandátumot képesek megszerezni.

Ez nem volt mindig így. Például 2002-ben a pártok támogatásával a nem egészen 3200 közül háromszáznál alig több településen választottak politikai hátszéllel induló polgármestert, és 2747 helyen a függetlenek nyertek. Ez lenne a természetes, hiszen a szétaprózódott magyarországi településszerkezet miatt körülbelül 1700 község lakóinak száma az ezret sem éri el, s az ilyen törpefalvakban az ország népességének alig hét százaléka él. Tízezernél többen mindössze 169 településen laknak, a zömében valamilyen térségi szerepet is betöltő városok száma pedig nem egészen 350; közülük a legkisebb a mindössze 1200 lelkes Őriszentpéter.

Az elmúlt három választáson alaposan megváltozott a helyzet, és 2006-ban már ötszáznál több polgármester futott be párttámogatással. A következő választáson ez a szám hétszázra nőtt, az idén pedig már 730-nál tartunk – így a függetlenek száma a 2500-at sem éri el –, miközben az országban mindössze nyolcszáz olyan település van, ahol a népesség száma meghaladja a kétezret. A politika tehát leszivárog a kisebb községekig, vagyis: az önkormányzás jogát a falvak egy részében is elvitatja a civilektől, és nem ritkán a központban kiválasztott embert ülteti a nyakukba.

Helyi ellenállók

Meglepő, de vannak helyi közösségek, amelyek ellenállnak, és látványos ütést visznek be a pártoknak. Például Siófokon a független Lengyel Róbert majdnem harminc százalékot vert rá Balázs Árpád fideszes jelöltre, bár a képviselő-testületben a Fidesz elsöprő többséget szerzett. Dunaföldváron a civil jelölt 17 százalékkal győzött, és ott a testületben is a helyieké a főszerep. Pakson ugyancsak a helyi jelölt nyert 55 százalékos, igazán meggyőző különbséggel, s vitték az összes körzetet. Veresegyházán még ennél is nagyobb volt a helyi városvédők támogatottsága: a több évtizede polgármesterkedő Pásztor Béla egyedüli kihívójának, a fideszes Szabóné Tolnai Katalinnak 12 százalékkal kellett beérnie, és a kormánypártnak a testületben egyetlen kompenzációs mandátum jutott. Tarolt Budaörsön Wittinghoff Tamás is, aki hetvenszázalékos támogatottsággal biztos befutó lett a fideszes Török Istvánnal szemben. Ezúttal a testületi többséget is sikerült megszerezni, mert az egyéni körzeteket szintén a civilek nyerték el.