Mást gondolnak Orbánról, ugyanazt a netadóról

Berlinben egy kormánykoalícióban ülnek, Budapesten azonban egymástól merőben eltérően beszélnek az Orbán-kormányról: míg Michael Roth (SPD), az Európa-politikáért felelős német külügyi államminiszter hétfőn aggodalmának adott hangot bizonyos magyarországi fejlemények miatt, és „fontosnak, de nem egyszerűnek” nevezte Berlin és Budapest viszonyát, Hans-Peter Friedrich, a CDU/CSU parlamenti frakcióvezető-helyettese kedden védelmébe vette a három egymást követő választáson győztes Fideszt és az Orbán Viktor nevével fémjelzett kurzust.
Hans-Peter Friedrich
Hans-Peter Friedrich
Teknős Miklós / Népszabadság

Régen fordult elő, hogy két magasabb rangú német politikus egymást követő napokon tűnjön fel Budapesten. A sort Michael Roth nyitotta, aki korábban is bírálta az Orbán-kormányt, s most is a liberális demokráciához való visszatérésre szólította fel a miniszterelnököt. A 44 éves szociáldemokrata kormánytag arról is beszélt, hogy „sem a magyaroknak, sem a németeknek, sem Európának nem áll érdekében, hogy Magyarország politikailag és gazdaságilag is elszigetelődjön”.

Rothnak az elszigetelődés veszélyét meglebegtető kijelentésére kedden reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Magyar Levente, a tárca gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára közölte: Magyarországot nem fenyegeti elszigetelődés, a magyar–német kapcsolatok pedig kiválóak. A német szocdem politikus arról is beszélt, hogy az Európai Unió nem elsősorban hatalmas belső piac és valutaközösség, hanem értékközösség is.

Szerinte az értékközösség miatt az EU-ban nem érvényes a mások belügyeibe való be nem avatkozás elve, barátok és szövetségesek között természetes, hogy megbeszélik egymással a problémákat. Roth szerint a baj nem az egyes kormányzati intézkedésekkel, hanem azzal van, ahogy ezek az építőelemek egy mozaikká állnak össze, s amilyen képet sugároznak. Merőben másként látja ezt Hans-Peter Friedrich, a bajor keresztény-szociális unió (CSU) tagja, aki szerint az unióban senkinek sincs joga beleszólni egy másik tagállam belügyeibe.

– A magyar szabadságszerető nép, amely nem fogadja el senki gyámkodását – hangoztatta a korábbi német szövetségi belügyminiszter. Lapunk kérdésére az 57 éves bajor politikus azt mondta, hogy Michael Rothtal ellentétben semmilyen aggodalomra nem lát okot. Bár Európában különböző kommunikációs stílusok léteznek, Magyarország politikailag, gazdaságilag és társadalmilag az EU integráns része, sőt jó úton van afelé, hogy saját erejéből teljesítse az eurózónához való csatlakozáshoz szükséges pénzügyi feltételeket.

Érdekes módon az Orbán-kormány által bevezetni tervezett internetadó kapcsán Roth és Friedrich közel egy platformra került. A német keresztény pártok frakcióvezető-helyettesének is vannak kétségei az internetadó hasznossága kapcsán, azt azonban hozzátette: belügyminiszterként hiába próbálta meg elérni, hogy a világhálót ne lehessen anonim módon használni. Ő személy szerint az egyszerű és minél alacsonyabb kulcsú adózás híve, a politikai célok megvalósításához kellő költségvetési bevételeket forgalmi adóval biztosítaná.

Friedrich elmondta, hogy információi szerint Orbán Viktor a jövő héten Bajorországba látogat, ahol találkozik Horst Seehofer tartományi kormányfővel, a CSU elnökével, illetve tárgyal bajor cégek vezetőivel további magyarországi befektetésekről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.