Daróczi Dávidot a száztagú cigányzenekar kísérte utolsó útján

Görög katolikus szertartással, cigány szokás szerint zeneszó mellett, több ezer ember kíséretében vettek végső búcsút Daróczi Dávid volt kormányszóvivőtől a Csepeli Köztemetőben szerdán.

Kurucz Árpád galériája a temetésről. Klikkeljen a képre!

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a ravatalnál - mint mondta - "jó barátjaként" búcsúzott egykori szóvivőjétől, azt hangoztatva, hogy "Joci", ahogy maguk között mindig is hívták, a csepeli cigánydombról, egy putriból indult és a Parlament legszebb szobájáig, a legmagasabb közjogi szintre küzdötte fel önmagát.

Ez a fiatalember, aki cipelte a szegénységnek és a tehetségnek, a cigány kisebbségi életnek, és nem egyszer a megvetésnek az iszonyatos terhét, ez az ember szerette a hazáját, bízott benne, azért küzdött, hogy jobb legyen a nyomorultnak, a szegénynek, hogy mindenki vállalhassa magát, azt, hogy honnan jött, és ezt tartotta maga előtt kormányszóvivőként is - fogalmazott a volt miniszterelnök búcsúbeszédében.

A szertartásnak csak bizonyos részei voltak nyilvánosak a sajtó és a megjelent mintegy három-négyezer ember számára, így a sírba helyezést és a koporsó lezárását csak a szűk család tagjai és a meghívottak láthatták. A ravatalozóban tartott szertartás végén a cigányzenekar eljátszotta a magyar himnuszt, majd egy nemzeti lobogót tartó fekete ruhás férfi vezetésével kísérték utolsó útjára Daróczi Dávidot.

Daróczi Dávid mahagóni koporsóját a ravatalozótól a több száz méterre lévő sírhelyéig a 100 Tagú cigányzenekar tagjai roma szokás szerint muzsikaszóval kísérték, ahol nagyapja közvetlen közelében szintén a muzsikaszó hangjaira helyezték végső nyugalomra.

A volt kormányszóvivő búcsúztatásán megjelent és a sírgödrébe virágot dobott a kormány és az MSZP, valamint az SZDSZ ismert képviselői is. Ott volt Bajnai Gordon kormányfő, Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke, Mesterházy Attila, a szocialista párt kormányfőjelöltje, több államtitkár, a kancellária munkatársai, a volt szóvivő egykori kollégái, de megjelentek színészek, zenészek és a roma és nem roma közélet jeles képviselői is.

Daróczi Dávid sírját több száz koszorú és virágerdő borította. A temetésen megjelent együttérzőket csak a szertartás végén engedték a sírhoz.

Daróczi Dávid nyíltan vállalta és hangoztatta roma származását. Eredeti neve: Daróczi József. Daróczi Dávid 2007. június 18-tól 2009. április 24-ig volt kormányszóvivő, a posztról való távozását a Gyurcsány-kormány utolsó ülését követő tájékoztatón jelentette be. Ezt megelőzően több napilapnál és televíziónál is dolgozott újságíróként, szerkesztőként.

A volt kormányszóvivő, akit a kormány saját halottjának tekintett, április 2-án éjjel egy budapesti Andrássy úti lakásban vetett véget életének.

 

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.