Eltemették Dóra Ottót

Több százan vettek végső búcsút Dóra Ottótól, Salgótarján polgármesterétől pénteken a régi központi temetőben. Dóra Ottó rövid, súlyos betegség után 53 éves korában vasárnap halt meg.
Dóra Ottó nem Salgótarjánban született, mégis kevés olyan vezetője volt városunknak, aki ennyire szerette volna Salgótarjánt - mondta Fekete Zsolt alpolgármester, aki az önkormányzat nevében búcsúzott a polgármestertől.

"Munkatársaként és barátjaként állíthatom, hogy Ottónak szeretett családja mellett Salgótarján volt mindene; sokan elhagyták a várost, sokan lemondtak róla, de ő itt maradt, és hitt benne, hogy Tarjánt újjá tudjuk építeni" - fogalmazott az alpolgármester.

A többször sírással küszködő Fekete Zsolt azt mondta, azért szerettek a polgármesterrel dolgozni, mert mindig volt egy mosolya, egy kézfogása, egy barátságos mondata, amivel biztatott, és azt mutatta, hogy "ő is egy közülünk, még ha a város vezetését is bíztuk rá".

Halála pótolhatatlan veszteség; egy korszak lezárult Salgótarján életében - hangsúlyozta az alpolgármester.

"Két hónapja még a jövőt terveztük" - idézte fel a temetésen Tóbiás József. Az MSZP nevében búcsúzó pártelnök kijelentette, Dóra Ottó számára egyértelmű volt, hogy a politika nem önmagáért való, azt akarta, hogy jobb legyen minden salgótarjáninak. Segíteni akart a két kezükből élőkön, a szegényeken, az elesetteken, és mindig arra törekedett, hogy szűnjön meg az értelmetlen megosztottság.

Kedves Ottó, bármily nehéz elvesztésed és hiányod, mégis hálát adok a sorsnak, hogy megismerhettelek, barátomként tisztelhettelek és szerethettelek; adjon az ég nyugodt álmot neked! - mondta Tóbiás József.

Dóra Ottót a római katolikus szertartás szerint helyezték örök nyugalomra. Temetésén részt vettek az MSZP, az Együtt és a DK elnökségi tagjai.

A polgármesterüktől búcsúzó salgótarjániak a család kérésére egy szál virággal rótták le kegyeletüket.

Dóra Ottót tavaly októberben a DK-Együtt-MSZP-Tarjáni Városlakó Egyesület támogatásával választották meg Salgótarján megyei jogú város polgármesterévé. Korábban, 2006 őszétől a salgótarjáni önkormányzat MSZP-frakcióvezetőjeként dolgozott, 2002 és 2006 között a Nógrád Megyei Önkormányzat elnöke volt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.