Elsöprő többségben a nemek, feltűnően sok az érvénytelen szavazat

Közel százszázalékos a feldolgozottság, igen alig van, de az érvénytelenül szavazók annyian vannak, hogy a parlamentbe juttatnának egy pártot. A részvételi arány 43,88 százalék, így a népszavazás érvénytelen lett.

A szavazóköri eredmények 99,98 százalékának feldolgozása alapján (a levélszavazatokkal együtt) 43,35 százalékos a részvételi arány. Érvénytelenül szavazott azonban a szavazók 6,32 százaléka, vagyis az érvényes szavazatok aránya 40,05 százalék.

 

Ha úgy számolunk, hogy az érvénytelenül szavazók mind a Magyar Kétfarkú Kutya Párt támogatói, akkor Kovács Gergőék kezdhetnek készülni a parlamenti párt szerepére. 

Az érvényes szavazatoknak mindössze 1,68 százaléka igen, 98,32 százaléka nem. Ez több mint 3,2 millió, a kormány álláspontját támogató szavazatot jelent, ami jóval több, mint amennyien 2014-ben a Fideszre szavaztak. Igaz, nemcsak kormánypárti szavazók voksoltak nemmel, hanem jobbikosok és a migránsoktól tartó baloldaliak is.

A levélben szavazó határon túliak 27,1 százaléka élt a lehetőséggel. A szavazólapok feldolgozása még tart, de ebben a körben is csak 1,82 zázalék az igen szavazatok száma, 98,18 százalékos többségben vannak a nemek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.