Első fokon Kocsis Máté megsértette Bajnait
A Fővárosi Törvényszék a mai napon megállapította, hogy Kocsis Máté, a Fidesz szóvivője megsértette Bajnai Gordon jó hírnévhez való jogát, amikor 2013. július 1-jén valótlanul állította, hogy a Fidesz székház elleni korábbi akció Bajnai kérésére és égisze alatt valósult meg – tudatja közleményében az Együtt 2014. A verdikt szerint valótlanul állította azt is, hogy Bajnai Gordon buzdította volna a Fidesz-székház elleni erőszakra az embereket.
A Fővárosi Törvényszék kötelezte Kocsis Mátét arra is, hogy bocsánatkérését tartalmazó nyilatkozatát saját költségén tegye közzé a HírTV-ben, a Magyar Hírlapban, ezek internetes oldalán, valamint a Fidesz.hu-n és a Propeller.hu-n.
Kötelezte a törvényszék a fideszes politikust arra is, hogy fizessen nem vagyoni kártérítésként háromszázezer forintot, illetve állja a teljes perköltséget.
Ha az ítélet jogerőre emelkedik, a kártérítés összegét Bajnai Gordon jótékony célra, rászoruló gyermekek támogatására ajánlja fel.