Első fokon győzött az információszabadság

Lengyel Szilvia parlamenti képviselő azért perelte be a Hortobágyi Nonprofit Kft.-t, mert a cég nem szolgáltatta ki neki a politikus által kért közérdekű adatokat. A társaság vesztett, az ítélet nem jogerős.

A Hortobágyi Nonprofit Kft-nek tizenöt napon belül ki kell szolgáltatnia azokat a közérdekű adatokat, amelyeket Lengyel Szilvia parlamenti képviselő hiába kért ki a cégtől - így döntött ma nem jogerősen a Debreceni Járásbíróság. A felek az ítélet kézhezvételétől számított tizenöt napon belül élhetnek fellebbezéssel.

Veszprémyné Szajkó Márta, a Debreceni Törvényszék sajtótitkára érdeklődésünkre azt mondta: a járásbíróság a Lengyel Szilvia országgyűlési képviselő által a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. ellen közérdekű adat közlése tárgyában indított polgári perben hirdetett ítéletet. A képviselő a keresetében arra kérte a bíróságot, hogy kötelezze a céget arra, hogy a társaság felügyelő-bizottságának 2010. október 1-jétől az adatigénylés kézhez vétele időpontjáig megtartott üléseinek jegyzőkönyveit küldje meg a politikus részére.

A sajtótitkár közölte: a bíróság az ítéletében kötelezte a társaságot, hogy tizenöt napon belül közérthető módon közölje a felperessel a felügyelő-bizottság 2010. október 1. napja és 2013. május 7. napja között megtartott ülésein készült jegyzőkönyvekben rögzített közérdekű adatokat. Kivéve azon adatokat, amelyek a felügyelő-bizottsági döntések megalapozását szolgálták, vagy amelyekkel kapcsolatban a döntés még nem született meg. A képviselő nem ismerheti meg azokat az adatokat sem, amelyeknek közlése a cég törvényes működési rendjét vagy feladat- és hatáskörének illetéktelen, külső befolyástól mentes ellátását veszélyeztetné. A bíróság kötelezte a céget 15 ezer forint perköltség megfizetésére is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.