Első fokon a Klubrádió jogszerűen vesztette el vidéki frekvenciáit

Több mint nyolcmilliós tartozást halmoztak fel a Klubrádió vidéki csatornái, ezért a médiahatóság jogszerűen mondta fel a műsorszolgáltatási szerződést – mondta ki a bíróság első fokon.

A bíróság elsőfokú döntése értelmében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa jogszerűen mondta fel a Klubrádióhoz köthető kecskeméti, gyöngyösi és debreceni rádiók szerződéseit - a hatóság szóvivői irodája erről hétfőn tájékoztatta az MTI-t.

A médiatanács fizetéselmaradás miatt bontotta fel a Klubrádióval hálózatba kapcsolt három vidéki csatorna szerződését január végén. Közölték, a kecskeméti Partner Rádió Kft. 2011 októbere óta, a Gyöngyösi Médiáért Alapítvány 2012 januárja óta, míg a debreceni Lokomotív Rádió Kft. 2012 áprilisa óta volt elmaradásban.

A hatóság emlékeztet arra, hogy a három szolgáltató díját korábban összesen 12 millió forinttal csökkentette, ennek ellenére azok együttesen 8,5 millió forintot meghaladó tartozást halmoztak fel, azt többszöri felszólítás és a teljesítésre vonatkozó könnyítés biztosítása ellenére sem fizették meg.

A határozatok ellen a médiaszolgáltatók felülvizsgálati kérelemmel fordultak a Fővárosi Munkaügyi és Közigazgatási Bírósághoz, amely elsőfokú döntésével mindhárom frekvencia ügyében elutasította a kérelmeket és hatályában fenntartotta a médiatanács jogszerű határozatait - olvasható a médiatanács közleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.