Elrettentő kormányzati hadművelet folyik a magyar határon

Azt, hogy Magyarország a valódi menekülteknek sem nyújt érdemi védelmet, igen nehéz a terrorizmus elleni fellépéssel magyarázni – állítja Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke.

Pardavi szerint nálunk éppen ez történik, ráadásul a közelgő kvótanépszavazás kapcsán újabb óriásplakát-kampánnyal igyekeznek összemosni az üldözötteket a merénylőkkel. A jogvédő úgy látja, erre sokan fogékonyak is, mert a közösségi oldalakon nem ritka az a vélekedés, hogy aki a migránsokat védi, a terroristákat védi.

Alapvetően elhibázott azonban a kormányzati logika Pardavi Márta szerint, mert hivatalosan már tavaly megélhetési bevándorlókról beszéltek, akik nem tarthatnak igényt menekültstátusra. Csakhogy a számok egészen mást mutatnak – tette hozzá –, mert az idén januártól júniusig regisztrált kérelmezők majdnem nyolcvan százaléka afgán, pakisztáni vagy szír állampolgár, és az esetükben nehezen hihető el, hogy csak a jobb élet reményében indultak útnak.

Bebocsátásra váró gyermekek a tranzitzónáknál
Bebocsátásra váró gyermekek a tranzitzónáknál
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Mindazonáltal nem tagadja, hogy az illetékes hatóságoknak mindent meg kell tenniük a terrorcselekmények megelőzése érdekében. Ez azonban szerinte nem jelentheti azt, hogy a menedékkérelmeket zömében – arra hivatkozással, hogy az idegen egy kormányrendelet által biztonságosnak minősített Szerbiából érkezik – eleve elfogadhatatlannak minősítik. És nem jelentheti azt sem, hogy akit a határtól nyolc kilométeres sávon belül tartóztatnak fel, azt – anélkül, hogy meghallgatnák – visszaviszik a kerítéshez és kitessékelik a kapun.
Pardavi Márta úgy látja, minden eszközzel igyekeznek elrettenteni az idegeneket attól, hogy Magyarországra akarjanak jönni.

A hatóságok célja egészen egyértelmű: minél nehezebbé teszik a menedékkérelem benyújtását, annál kevesebb lesz a regisztrált külföldi, s így kisebb a kockázata annak, hogy aki illegálisan továbbmegy más uniós tagállamba, azt később visszaküldjék. Lencsés Károly

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.