Rács mögött marad a borítékos ex-MSZP-s ex-frakcióvezető

December közepéig meghosszabbította a bíróság a vesztegetéssel gyanúsított Wieszt János, volt szocialista politikus előzetes letartóztatását.

"A Budai Központi Kerületi Bíróság 2010. október 13-án hozott végzésében a fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt (...) indult büntetőügyben meghosszabbította W. János gyanúsított előzetes letartóztatását" december 16-áig - tudatta a Fővárosi Bíróság hétfőn.

A Wieszt-ügy május 20-án pattant ki. Az Index.hu-n megjelent videofelvétel alapján a Fidesz XI. kerületi szervezete kétmilliós csúszópénz elfogadása miatt jelentette fel Wieszt Jánost, az MSZP akkori helyi frakcióvezetőjét.

Wieszt János - aki a vagyongazdálkodási bizottság elnöke volt - akkoriban ártatlanságát hangoztatta, illetve azt mondta, hogy a politika áldozata. Június közepén azonban a nyomozó ügyészek meggyanúsították és a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását.

A kerületi bíróság október 13-i, nem jogerős döntésében december 16-ig hosszabbította meg Weiszt fogva tartását. Az elsőfokú bíróság indoklása szerint megalapozott annak gyanúja, továbbá bizonyíték van arra: "W. János egy tanúként felmerült személyt megpróbált befolyásolni annak érdekében, hogy elmaradjon a bűncselekmény feltárása".

"A gyanúsított vonatkozásában így megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúként még kihallgatandó személyek befolyásolásával, illetve az ingatlanértékesítésekkel kapcsolatos egyes önkormányzati iratok megsemmisítésével meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást" - tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.