Előzetesben marad az NBH volt főigazgatója, Galambos Lajos

A Fővárosi Bíróság katonai tanácsa hétfőn két hónappal meghosszabbította Galambos Lajosnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatójának előzetes letartóztatását.

Galambos ügyvédje, Molnár Lajos elmondta, az ügyészi indítvány, illetve a végzés is szinte szó szerint ugyanaz, mint legutóbb: szökés, elrejtőzés veszélyére hivatkozva hosszabbították meg védencének előzetes letartóztatását. A végzés nem jogerős, fellebbeztek ellene - tette hozzá az ügyvéd.

A volt titkosszolgálati vezetők ügyében a Budapesti Katonai Ügyészség korábban Galambos Lajost bűnsegédként elkövetett kémkedéssel, Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány 2007 és 2009 közötti titokminiszterét kémkedéssel, Laborc Sándort, az NBH 2007 és 2009 közötti főigazgatóját bűnpártolással gyanúsította.

Szeptemberben Laborc Sándor ügyében hivatali visszaélés bűntette miatt nyújtotta be a vádiratot a katonai ügyészség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.