Előzetesben a Seres-gyilkosság gyanúsítottja

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság csütörtökön B. Lászlót, akit hétfőn fogtak el az 1999. április 12-én Tahitótfalun elkövetett Seres-gyilkossággal összefüggésben.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) közleménye szerint B. L. 38 éves magyar állampolgár, akit az NNI felkérésére a Terrorelhárítási Központ fogott el, "megalapozottan gyanúsítható előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntett elkövetésével". A férfit Seres Zoltán és egy másik férfi meggyilkolásával gyanúsítják. Mint ismeretes a rendőrség a motoroskapcsolatok révén jutott B. László nyomára.

A Heti Válasz Online értesülései szerint az egyik zuglói étteremben elfogott B. László közeli barátja volt a 2002 januárjában a családjával együtt nyomtalanul eltűnt Radics Attila tárnoki vállalkozónak, ugyanahhoz a motorkerékpáros társasághoz tartoztak, és feltételezések szerint mindketten azon a motoron ültek, amelyről a halálos lövéseket leadták.

A 45 éves Serest 1999. április 12-én gyilkolták meg a Pest megyei Tahitótfaluban. A vállalkozó autójával haladt a településen, amikor egy motorral két férfi az autója mellé hajtott, majd egyikük tüzet nyitott a gépkocsi utasaira. A Seres mellett ülő olasz férfi a kórházba szállítás után halt bele sérüléseibe.

A TEK július 14-én öt embert fogott el 1990-es években elkövetett emberölések felderítésével összefüggésben. Az elfogottak egyike Portik Tamás, aki az 1990-es években az olajügyekben játszott állítólagos központi szerepe miatt elhíresült Energol Rt. egyik igazgatója volt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) nem jogerősen, harminc napra rendelte el Portik Tamás és négy társa előzetes letartóztatását. Az öt férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) felkérésére a Terrorelhárítási Központ (TEK) szombaton fogta el. A Fővárosi Törvényszék honlapján vasárnap kora este közzétett közlemény szerint a kényszerintézkedést előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés miatt indult büntetőügyben rendelte el a PKKB. "Figyelemmel a nyomozás irataiból rendelkezésre álló adatokra, a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmények tárgyi súlyára, és azok szervezett jellegére, megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak jelenléte az eljárási cselekményeknél csak a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható. Emellett az is megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén egymás vagy a büntetőeljárásban már kihallgatott vagy kihallgatandó személyek befolyásolásával a bizonyítási eljárást meghiúsítanák" – írták a vasárnap hozott végzés indoklásában. 

Úgy tudni, Prisztás Józsefnek egy ingatlan eladása körül kialakul vita miatt kellett meghalnia, az Aranykéz utcai robbantás célpontjának, a Boros Tamás néven ismert Boros József Károly elleni bombamerénylet indítéka pedig az volt, hogy Boros az olajügyekben szorosan együttműködött a rendőrséggel az Energol Rt. kárára, amely cégnek Portik a marketingigazgatója volt.

Portik Tamást azóta nemcsak az Aranykéz utcai merénylettel és a Prisztás-gyilkossággal összefüggésben, hanem Seres Zoltán és a vele utazó olasz férfi megölésének az ügyével kapcsolatban is felbujtással gyanúsítják.

Az NNI tájékoztatása szerint B. László elfogását követően P. Tamás budapesti lakossal szemben a folytatólagos gyanúsítottkénti kihallgatás során a tahitótfalui gyilkossággal összefüggésben felbujtóként, előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúját közölték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.