Előzetesben a szondával trükköző rendőrök

Elrendelte a nyolc, korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított rendőr előzetes letartóztatását harminc napra a Szegedi Törvényszék katonai tanácsa csütörtökön - tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-t.
Juhászné Prágai Erika közölte, a rendőrök ellen hivatali vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
    
A megbilincselt gyanúsítottakat a készenléti rendőrség munkatársai állították elő az előzetes letartóztatásukról döntő bírósági ülésre, többségük a pólójával vagy az ügyének aktáival takarta el az arcát a fotósok és az operatőrök elől - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
   
Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője korábban az MTI megkeresésére azt közölte: a gyanú szerint a nyolc rendőr 2014 márciusától az M43-as autópálya makói szakaszán többször pénzt fogadott el a megállított, külföldi rendszámú járművek vezetőitől. Cserébe eltekintettek a járművek, illetve a járművezetők ellenőrzésétől, vagy a pénzért az alkoholszondát ők maguk fújták meg a járművezetők helyett.
   
A kért vagy kapott pénz összege alkalmanként különböző volt, de általában 5-10 euró.     A bíróság közleménye szerint a gyanúsítottak szabadlábon hagyása megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást, illetve lehetőséget teremtene az összebeszélésre. A bíróság osztotta az ügyészség azon álláspontját, hogy a szolgálatellátással kapcsolatos korrupciós bűncselekmények súlyosan rombolják a rendőrségi állomány fegyelmi helyzetét, a gyanúsítottak szabadlábon hagyása emellett károsan befolyásolhatná a magyar rendőrségbe vetett bizalmat és tekintélyt is.
   
A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be, így az előzetes letartóztatást elrendelő végzések nem jogerősek.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.