Előzetesbe kerülhet a Questor-vezér

Üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt vett csütörtökön őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Quaestor-ügyben három embert – tudatta pénteken Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

A rendőrségi közleményben korábban még csak a csalás szerepelt. Az egyik őrizetbe vett személy Tarsoly Csaba Quaestor-vezér, két társáról viszont nincs információ. Egyelőre csak találgatni lehet, hogy nyilván más vezető tisztségviselőkről vagy tulajdonosokról van szó.

Tarsoly a rabszíjon a Gyorskocsi utcában
Tarsoly a rabszíjon a Gyorskocsi utcában
Veres Viktor / Népszabadság

A rendőrség mindhárom személy esetében kezdeményezte az előzetes letartóztatás elrendelését, és erről a bíróság szombaton dönt. A gyanúsítással szemben egyébként mindhárman panasszal éltek, amit a Fővárosi Főügyészség bírál majd el. Az ezzel kapcsolatban várható döntésről egyébként nemigen lehet kétsége senkinek. Különben az is valószínű, hogy rács mögött maradnak, miként a Buda-Cash három gyanúsítottja is máig előzetesben van.

A legfőbb ügyész közleménye szerint a nyomozás szoros ügyészi felügyelet mellett folyik, és erre három főből álló csoportot hoztak létre. Folyamatban vannak vagyoni jellegű kényszerintézkedések is, hogy a vagyonelkobzás alá eső javakat biztosítani lehessen – ezt is tudatja Ibolya Tibor. Ennek keretében ingatlanokat, ingóságokat és üzletrészeket foglaltak le.

Tarsoly védője, Papp Gábor ügyvéd kérdésünkre csak annyit erősített meg, hogy a gyanúsítás ellen valóban panasszal éltek. Azt azonban nem árulta el, hogy ki az ügyben érintett másik két személy. Arról sem kívánt beszélni, hogy a hatóságok milyen biztosítási intézkedéseket tettek. De nem nyilatkozott Tarsoly vagyoni helyzetéről sem – egyes információk szerint a Quaestor-vezérnek nincs semmilyen jelentősebb tulajdona –, mert erre nem kapott felhatalmazást.

A Buda-Cash-ügyben az NNI a főügyészség felügyelete mellett sikeres vagyonbiztosítási intézkedéseket tett – erről is tájékoztatást adott Ibolya Tibor. Az eddig feltárt mintegy 62 milliárd forint összesített kárérték mellett hozzávetőleg 68 milliárd forint értékű vagyont sikerült biztosítani ingatlanok, üzletrészek, bankszámlák, ingóságok és készpénz formájában. Így a fővárosi főügyész szerint remény van arra, hogy az eljárás sikeres befejeződése után mindenkit kártalanítani lehessen. Korábban az MNB a kárt egyébként még kilencven-százmilliárd forintra tette.

Közleményében emlékeztetett arra a főügyész, hogy az NNI február 23-án rendelt el nyomozást a Buda-Cash-ügyben, s a gyanúsítotti kihallgatásokra és őrizetbe vételekre március 9-én került sor. Szintén két hét telt el a Quaestor-ügyben a nyomozás március 11-ei elindítása és aközött, hogy csütörtökön három embert gyanúsítottként hallgattak ki.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.