Előzetes letartóztatásba helyezték Geréb Ágnest

A bíróság az ügyészség javaslatára elrendelte Geréb Ágnes előzetes letartóztatását.

30 napra elrendelte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Geréb Ágnes előzetes letartóztatását - tájékoztatott a bíróság sajtóosztálya. Az otthonszülést népszerűsítő, jelenleg a foglalkozása gyakorlásától eltiltott szülőszorvost szerdán állította elő a rendőrség a Napvilág születésházból egy komplikációkkal és az újszülött újjáélesztésével végződött szülés után.  Az előzetes letartóztatást elrendelő végzés indoklásában olvasható, hogy Geréb Ágnes ellen éppen most is is büntetőeljárás folyik, amelyben több hasonló cselekmény miatt emelt vádat az ügyészség.

A Pest Megyei Bíróság 2007. januárban bűnösnek mondta ki Geréb Ágnest foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében és önálló mellékbüntetésként 3 év szülész-nőgyógyász orvosi foglakozástól eltiltásra ítélte, ami 2007. október 26-án vált jogerőssé.

A bíróság bűnismétléstől tart
A bíróság bűnismétléstől tart

A bíróság végzésének indoklása rögzíti, hogy a gyanú szerint Geréb Ágnes a szülész szakorvosi tevékenységét az eltiltás alatt is rendszeresen, ellenszolgáltatásért tovább folytatta. Megalapozottan feltehető, hogy a foglalkozástól eltiltás, továbbá a büntetőeljárás hatálya alatt álló gyanúsított szabadon hagyása esetén újabb, hasonló jellegű, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el - írja abíróság. Megalapozottan feltehető az is - teszi hozzá a végzés, elfogadva az ügyészség érvelését, hogy a gyanúsított szabadon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszköz megsemmisítésével, vagy elrejtésével megnehezítené a bizonyítást. A nyomozás jelenlegi szakaszában enyhébb kényszerintézkedés nem lehetséges.

A határozat nem jogerős.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.