Élőlánc a Corvinus Egyetem körül

Hallgatók és oktatók tiltakoztak közösen élőláncot alkotva a Budapesti Corvinus Egyetem épületénél az ellen, hogy a felsőoktatási intézményből oktatókat bocsássanak el.

Nemes Balázs, az esemény egyik rendezője, harmadéves egyetemista újságíróknak azt mondta: nem hiszik, hogy normális dolog lenne az oktatóik egynegyedének elbocsátása, ezért szólalnak fel. Szerinte szakmailag magas színvonalú oktatókról, kutatókról van szó. Hozzátette: azt szeretnék demonstrálni, hogy a hallgatóknak fontos az oktatók minősége.

Deák Dániel egyetemi tanár arról beszélt, hogy a hallgatók rendezvényéhez az oktatók is csatlakoztak. Mint mondta, így szeretnék megszólítani az állami vezetést, és kifejezni részben a saját rektori vezetésüknek, részben más egyetemek vezetésének is, hogy csak együtt lehetnek sikeresek. Hangsúlyozta: szövetségesüknek tekintik az állami és a rektori vezetést, továbbá mindenkit, aki a felsőoktatás szereplője. Azt mondta: szeretnék a saját értékrendjük szerint megszervezni magukat, de úgy látják, hogy erre a kormányzati politika miatt nem lehetnek képesek.

Arról is szólt, hogy elvárásaik vannak a kormányzattal szemben és tiltakoznak az ellen a felsőoktatási politika ellen, amelyet megtapasztalnak és megszenvednek. Hozzátette: olyan politikát szeretnének, amelynek koncepciója van, kiszámítható, s egyeztetéseken alapul. Szeretnék, ha az egyetemeket tárgyalópartnernek tekintenék, s ha valódi fóruma lenne az egyeztetéseknek.

Deák Dániel elmondta: múlt hét pénteken az egyetem rektora kiadott egy utasítást, amelyben az szerepel, hogy mivel az állami támogatás jelentős mértékben csökkent, ebben az évben az egyetem arra kényszerül, hogy a költségvetését 30 százalékkal csökkentse. Hozzátette: ebből az következik, hogy a csoportos létszámleépítés lehetőségét bejelentették, de hogy ezt pontosan hogyan valósítják meg, még nem tudják.

Az egyetemi tanár tragikusnak nevezte a leépítést, mivel szerinte az emberi problémákon túl szakmai gondot is jelent az, hogy a nyugdíjkorhatárt elérő munkatársaikkal szemben akarják a felmentés módszerét alkalmazni. Hangsúlyozta: az egyetem vezető oktatóiról van szó, akiken doktori programok és beindított akkreditált képzések sorsa múlik. Szerinte az ő elbocsátásukkal lehetetlen helyzetbe kerülnek, mert szerződésben vállalt kötelezettségeket nem tudnak betartani azáltal, hogy "kidőlnek az oszlopok, akiknek a segítségével az építményt fenn tudnák tartani".

A résztvevők kézen fogva sétálták körbe az épületet, amit teljesen nem tudtak körbefogni. A sor az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szerint a Fővám téren levő bejárattól az épület hátsó bejáratáig ért. A sorfal tagjai "nem hagyjuk!", "minden tanár marad!" felkiáltásokkal járta körbe az épületet, majd a demonstrálók bementek az egyetemre, ahol fórumra hívták a résztvevőket.

Az egyetemnél már a reggeli órákban tiltakoztak a leépítés ellen, néhány fiatal a Szabadság hídra egy molinót függesztett ki. A rendőrök igazoltatták őket, a molinót pedig a Budapesti Közlekedési Központ nem sokkal később eltávolította.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.