Előkerült az Aranykéz utcai robbantás egyik kulcsfigurájának holtteste

Egy Brnóhoz közeli erdőben megtalálták az 1998 nyara óta eltűntként keresett Jozef Hamala holttestét – írja a szlovák Televízne noviny kereskedelmi televízió szerdai híradójában elhangzottakra hivatkozva a PestiSárcok.hu.

Hamala az 1990-es évek közepén Josef Rohác vezetésével Magyarországon működött szlovák bűnszervezet tagja volt. A magyar rendőrség gyanúja szerint 1998 tavaszán ő vásárolta azt a Kispolskit, amelyben az Aranykéz utcai merénylethez használt pokolgépet elhelyezték.

Közvetlenül a négy halálos áldozatot követelő robbantás után azonban Hamalának nyoma veszett. Már akkor hallani lehetett olyan szóbeszédet, hogy Rohácék tették el láb alól a túlságosan sokat fecsegő társukat. Kivégzése körülményeiről számos találgatás kapott lábra a rendőrségen és az alvilágban egyaránt.

Már kiderült az igazság. A Televízne noviny közlése szerint Hamalát két fejlövéssel kivégezték. Holttestét a magyar rendőrségtől kapott DNS alapján azonosították.

Érdeklődésünkre a rendőrség későbbre ígért tájékoztatást az ügyben (a Televízne novinynek semmit nem mondott az ügyben magyar részről eljáró Nemzeti Nyomozó Iroda). Minden jel arra utal azonban, hogy magyar, illetve Magyarországon különböző bűnügyekben gyanúsítottként kihallgatott bűnözők vallomása alapján találták meg a szlovák hatóságok Hamala „sírját" Brno mellett.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.