Előhúzta Frakkot a fiókból a közmédia csúcsszerve

Megjelent az első DVD-sorozat a piacon, amelyet a második Orbán-kormány által létrehozott Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) adott ki. A csúcsszerv a Frakk-kal kezdett, de jön Mazsola és Tádé, Kukori és Kotkoda, valamint Vackor is.

Augusztus 11-én, csütörtökön jelent meg a boltokban az első négy DVD lemez az MTVA kiadásában, elsőként a Frakk című népszerű Bálint Ágnes-mesét adta ki a közmédiumokat tömörítő alap: a négy lemezre a teljes sorozat, vagyis mind a négy széria 72 epizódja felkerült - adta hírül a mediainfo.hu szaklap.

A portál emlékeztet, hogy az MTV régi népszerű filmjeit a MOKÉP adta ki éveken keresztül, de 2010 decemberében az MTVA a saját kiadás mellett döntött. Az új DVD-k új köntösben, az MTVA grafikusai által megtervezett borítókkal kerülnek az üzletek polcaira - olvasható a mediainfo.hu-hoz eljuttatott sajtóközleményben.

"A tervek szerint a Frakkot még 2011-ben számos népszerű alkotás követi: a mesék közül újra kapható lesz a Dörmögőék kalandjai, a Mazsola és Tádé, a Vackor, valamint a Kukori és Kotkoda, és olyan népszerű játékfilmek, mint az Indul a bakterház, a Koppányi Aga Testamentuma, az Ábel a rengetegben, a Bánk bán, a Rózsa Sándor, a Dunai hajós, az Ember tragédiája és a Sándor Mátyás" - írják.

Az MTVA szeretné a saját kiadás egyéb előnyeit is kiaknázni: olyan kincsek forgalomba hozatalát is tervezi, amelyek eddig nem voltak hozzáférhetőek DVD-n. Az egységes Közszolgálati Archívum azt is lehetővé teszi, hogy az MTI fotóarchívumból vagy a Magyar Rádió hangfelvételeiből extrákkal bővíthessék a kiadványokat - olvasható a honlapon.

Az MTVA Kommunikációs Igazgatóságán a mediainfo kérdésére elmondták: az alap a saját DVD-kiadási tevékenységét azért a Frakkal kezdte, mert Bálint Ágnes meséje az elmúlt években éppen olyan népszerűnek bizonyult a DVD-piacon, mint annak idején a televíziók képernyőjén, ezért hiánycikké is vált.

A mesékhez képest a játékfilmek új kiadását ráadásul további extrákkal is gazdagítanák, ezeknek már megkezdték a szerkesztését, de még néhány hetet várni kell, hogy a minden részletre kiterjedő munka befejeződjön. Az MTVA archívumának munkatársai jelenleg is gyűjtik a televíziók, a Magyar Rádió és az MTI archívumából az anyagokat, így lesz például fotógaléria az MTI fotóarchívumból az Indul a bakterház új kiadásán - mondták el az MTVA-nál a szakportálnak.

Emellett a tervek szerint mindegyik játékfilmet feliratozzák angolul is, amihez szintén több időre van szükség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.