Előbb lefagytak, majd leégtek a magyar illetékesek

A nyugat-magyarországi ítéletidőben nem csak közlekedni nehéz: alig-alig lehet pontos információkhoz jutni az útviszonyokról, mert az érintett szervezetek kommunikációs csatornái többször éppúgy lefagynak, mint az utak.

Óráról órára több autós került bajba a havazás és a viharos szél miatt Nyugat-Magyarországon délután.

Tömegbalesetek történtek, elakadt autók, kamionok vesztegeltek a hóban, több utat lezártak. De nem csak haladni volt nehéz: délután – még mobilinternet és telefon használatával is – alig-alig lehetett információhoz jutni arról, merre járhatók az utak, merre nem szabad semmiképp elindulni.

A legilletékesebb információforrás, az Útinform honlapja legalább annyira belassult, mint a forgalom az M7-es sztrádán. Volt, hogy perceket kellett várni, mire sikerült elérni a friss híreket. Az oldal sikeres megnyitásában sem volt azonban sok köszönet: szinte lehetetlen volt kibogarászni, hogy az adott időpontban melyik út járhatatlan. Jól jellemzi az oldal „működését” az: miközben percről percre romlott a helyzet, négy órakor még a fél hármas hír volt a legfrissebb. A telefon sem segített, mert a hálózat túlterheltsége miatt a diszpécserközpont elérhetetlenné vált.

Az autópálya-kezelőben sem volt több köszönet. A társaság honlapja – alighanem a túlterheltség miatt – délután sokszor elérhetetlen volt. Amikor működött az oldal, azt konstatálhattuk: délután fél ötkor a két óra előtti hír volt a legfrissebb.

A telefonos tudakozón keresztül megszerzett számon viszont elérhető volt az autópálya-kezelő segítőkész diszpécsere, aki részletesen beszámolt arról, merre nem lehet előrejutni. Abban viszont már nem tudott segíteni, merre találhatnak menekülőutat a balesetek miatt több szakaszon járhatatlan M7-esről azok, akik még nem akadtak el.

Azért volt olyan kommunikációs csatorna, amely a kaotikus viszonyok között is kifogástalanul működött. Budapest határában, az M1-es és M7-es közös szakaszán lévő elektronikus táblák délután útszórásra hívták fel a közlekedők figyelmét. Igaz, az információnak semmi haszna nem volt, és szórógépek sem dolgoztak az útszakaszon, de ne legyünk telhetetlenek: a kijelző legalább világított.

Egy sofőr fényképezi árokba csúszott furgonját, hogy a hatóságoknak megmutathassa, ha egyszer lesz idejük odafigyelni
Nagylengyel, 2013. március 14. Egy sofőr fényképezi árokba csúszott furgonját egy behavazott úton a Zala megyei Nagylengyel határában 2013. március 14-én. MTI Fotó: Varga György
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.