Előállították Novák Elődöt az Izrael állam melletti szimpátiatüntetésről

Előállították a II. kerületi rendőrkapitányságra Novák Előd országgyűlési képviselőt, a Jobbik alelnökét csütörtök délután az izraeli nagykövetség előtt tartott szimpátiatüntetésről.

Az Atv.hu honlapján felvételeket is közölt az előállításról. A képviselő az Atv.hu szerint egy táblát is tartott a kezében, amelyen az volt olvasható: "gyermekgyilkosságok, önvédelemből?".

Csütörtök este elhagyta a II. kerületi rendőrség épületét Novák Előd - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya az MTI-vel csak annyit közölt, hogy egy embert rendzavarás szabálysértése, kettőt pedig tulajdon elleni szabálysértés miatt állítottak elő.

Izrael mellett tüntettek a fővárosban

Izrael melletti szimpátiatüntetést tartottak csütörtökön az ország budapesti nagykövetsége előtt. Ungvári Tamás, az Együtt Jeruzsálemért Alapítvány vezetője, a tüntetés főszónoka azt mondta: reménykedni kell abban, hogy Izrael és a Hamász palesztin szervezet között béke lesz, de aki az igazság pártján áll, az Izrael mellett áll. Az elnök szerint tűrhetetlen, hogy a magyar pártok nem álltak ki nyilvánosan és "nagyon hangsúlyosan a terroristák ellen".

A tüntetésen felszólalt Pajor Tamás zenész is, aki azt mondta: a konfliktusban a valódi agresszor, a "gyilkos" a Hamász, és minden államnak joga van megvédenie magát. Hozzátette: a Hamász az alapokmányában rögzítette, hogy Izraelt ellenségének tekinti. "Több mint egy évtizede lövik rakétákkal a civil lakosságot, iskolákat, óvodákat, lakóházakat, ugyanakkor fegyvereiket a palesztin családok, gyermekek, nők között rejtik el, élő pajzsként használva ezzel saját népüket." Hangsúlyozta, hogy nincs és nem is lehet erkölcsi egyenlőségjel Izrael és a Hamász között.

Pajor Tamás a Jobbik szerdai, szintén az izraeli nagykövetség elé szervezett, Gáza melletti tüntetésére utalva azt mondta: a párt folyamatosan gyűlöletet szít, megidézve ezzel "történelmünk legsötétebb időszakát".

A tüntetésre a több száz résztvevő közül sokan izraeli és magyar zászlókkal érkeztek. Rengeteg transzparens is volt az embereknél angol és magyar feliratokkal. Az egyiken azt lehetett olvasni, hogy "Sok magyar támogatja Izraelt", egy másikra pedig azt írták, hogy "Szabad Gáza egyenlő rakétaeső civilekre", illetve "Minden államnak joga és kötelessége az önvédelem".

A tüntetés végén Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete röviden köszöntötte a megjelenteket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.