Előállítások gárdaavatásról, és Novák Elődnek egy rossz szava sincs

Több mint egy tucat embert állítottak elő a rendőrök kedden a Hősök teréről az ATV értesülése szerint, ahol gárdistaavatásra készültek. Ketten a rendőrökre támadtak, ellenük hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás. Novák szerint ez a gárda már nem az.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a téren több emberrel szemben is intézkedni kellett, mivel ott feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében vettek részt, és ez szabálysértésnek minősül. Mivel a rendőri felszólításnak nem tettek eleget, nem hagyták el a teret, a rendőrség előállította őket. Intézkedés közben a résztvevők közül többen a rendőrökre támadtak, őket elfogták.

A közlemény szerint a rendezvény ezzel békés jellegét elvesztette, így a rendőrség felszólította a főszervezőt, hogy annak befejezésére haladéktalanul intézkedjen. A főszervező a rendezvényt befejezettnek nyilvánította. A BRFK tájékoztatása szerint a rendezvényről több mint egy tucat embert állítottak elő, egyikük ellen körözés is volt kiadva. Két ember ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás.

Novák Előd, a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke azt mondta: a korábban feloszlatott gárdának három nagyobb csoportja tevékenykedik jelenleg az országban, a keddi gárdistaavatás nem az Új Magyar Gárda rendezvénye volt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.