Schmitt újra beköszön: „Nehéz, de izgalmas idők"

Magyarország készen áll arra, hogy az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét betöltve vállára vegye félmilliárd európai polgár közös ügyeinek intézését - írja Schmitt Pál köztársasági elnök a magyar uniós elnökség hivatalos honlapján.

A köztársasági elnök a magyar uniós elnökség hivatalos honlapján megjelent írásában úgy fogalmaz: a magyar lovas nemzet, ezért jól tudja, hogyan kell lendületet venni, akadályt ugratni, vágtára ösztökélni. Nehéz, de izgalmas időben veszi át Magyarország a gyeplőt Belgiumtól.

Hangsúlyozza: Magyarország történelmi megbízatásnak érzi a feladatot, egy nagy remény beteljesülésének.
Mint kiemeli, azt szeretné, ha ebben a félévben a magyarok a közös ügyek pezsgő valóságában felfedeznék a közös értékeket, szívesen vállalva az összetartozást, az európai identitás szép és felelősségteljes érzését.
Rámutat: "az erős Európa mindannyiunk érdeke, de csak akkor lesz és marad valóság, ha külön-külön, és együtt is erősek, eltökéltek, bizakodók vagyunk".

Schmitt Pál leírja: 2011-ben Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját ünnepli a kontinens, s ez Magyarország számára "különösen szépre, büszkére, dallamosra hangolja az elnökséget". Liszt életművében ott sűrűsödik minden, amit európai értéknek érzünk - teszi hozzá.

Az államfő azt reméli, hogy Magyarország uniós elnöksége a cselekvés ideje lesz. A cselekvésé, amely a nehézségekben sosem kifogásokat, hanem küldetést, legyőzhető és legyőzendő akadályokat lát - teszi hozzá.

Véleménye szerint "különös kegyelem", hogy éppen most, súlyos dilemmák, kemény harcok, sorsfordító kérdések közepette állíthatja Magyarország az európai közösség szolgálatába azt a képességét, hogy mindig, minden körülmények között talpra tudott állni, újra tudta kezdeni.

A magyarok sikerre vihetik a közösség ügyét, mert történelmi tapasztalatok és jelenkori lelkesedés, eltökéltség ad hozzá erőt - fogalmaz.

"Uniós elnökként nem csak magunkért kell helytállnunk, hanem 27 ország polgáraiért" - írja Schmitt Pál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.