Noha sokan kemény, sőt indulatos diszkusszióra készültek, a félszáz érdeklődő előtt folyó beszélgetést végig szinte teljes szakmai egyetértés jellemezte. Újváry és pécsi „kihívói" – Vonyó József, címzetes egyetemi tanár, Dévényi Anna, tanársegéd és Bánkuti Gábor, adjunktus – egyaránt úgy látták, hogy az 1885 és 1951 között élt Hóman történészi munkái maradandó értékek, politikusi életműve azonban nem.

Hóman 1932-től 1942-ig volt vallás és közoktatási miniszter, s ott maradt a törvényhozásban még a Szálasi kormány idején is. 1946-ban azért ítélték el háborús bűnösként, mert megszavazta a hadüzenetet a Szovjetunió ellen. A múlt hónapban a Fővárosi Törvényszék rehabilitálta Hómant, mivel úgy látták, a politikus egy félrevezető előterjesztés alapján voksolt a hadba lépésre. Újváry azért is tartja fontosnak a rehabilitációt, mert ezzel Hóman visszanyerheti akadémikus címét, amit – jogilag - elítélése okán vesztett el.

Várható, hogy az akadémikusi rehabilitálásnak nem lesz akadálya, a politikusinak viszont igen. Pedig a konzervatív világnézetű Hóman nyitott volt a kultúra új jelenségeire, s ízlése széleskörűen elfogadottá tette, olyannyira, hogy a mindenkori miniszterelnök és a kormányzó is hallgatott rá szakkérdésekben. Miniszterként sokat tett a jobb közoktatásért, s azért, hogy az állam segítse a nehéz sorú tehetségeket.

Az oktatáspolitikusként európer Hóman a zsidótörvényeket gyötrődés nélkül megszavazta. Mindeközben saját körében mentesített zsidókat a törvények hatálya alól. Hóman a német orientációjú politikusok közé tartozott, ám a náci Németország faji alapú antiszemitizmusát elutasította. Ennek ellenére végig kitartott a német szövetség mellett, 1943-ban ellenezte a kiugrási kísérleteket, s a németekkel együtt hagyta el az országot 1945-ben. Hóman úgy vélte, két rossz, a nácik és a szovjetek közül még mindig az előbbi nyújt reményt. S amikor látta, hogy hová visz ez az út, akkor – vélhetően – azért nem mondott le, mert úgy gondolta (s ez a politikusoknál gyakori érv), hogy nálánál rosszabb foglalná el a posztját.

Ujváry nem kisebbítette Hóman gyengéit, a vitapartnerek nem nagyobbították. A tények domináltak, nem az érzelmek. Kivéve a vita kezdetén, amikor Vonyó József úgy érezte, újra el kell mondja, mennyire nem ért egyet a Veritas alapításának mikéntjével. Jelesül azzal, hogy a kormány létrehoz egy történeti intézményt, miközben más műhelyeket elsorvaszt.

Vonyó szerint ez a preferálás azt sugallja, hogy a kormány a támogatáson keresztül bele akar szólni a feltárás szakmai elemeibe is, ami ahhoz vezethet, hogy hibás értékelések születhetnek. A pécsi történésznek ez a félelme annak ellenére nem csitult, hogy a Veritasnál dolgozó kollégákat nagyra tartja, sokukkal baráti viszonyt ápol. A Veritas vezetője, Szakály Sándor azt mondta, intézete nyitott a kritikára, a vitára meg különösen, és nincs olyan céljuk, hogy ők mondják meg a „tuti"-t.