Ellenzéki közös lista - pró és kontra

Nem könnyű eldönteni, hogy a jövő évi parlamenti választásokon a demokratikus ellenzéki erőknek közös listán vagy koordináltan ugyan, de külön kellene indulniuk – olvasható az Idea Intézet legfrissebb elemzésében, amely szerint mindkét megoldásnak számos előnye és hátránya van.

"Közös lista vagy koordinált indulás?" – teszi fel a kérdést a címében az Idea Intézet legújabb elemzése, amely szerint a demokratikus ellenzéki térfélen a közös lista és a koordinált indulás közötti választást nemcsak politikai, de szakmai kalkulációkkal is meg kell alapozni.

A tanulmány szerint mindkét megoldásnak számos előnye és hátránya van, és csak az érvek ütköztetése után, a konkrét helyzetet mérlegelve lehet döntést hozni a kérdésben. A közös listaállítás előnyei közé tartozik, hogy elhárul a parlamentből való kiesés veszélye minden érintett baloldali szereplő számára, ráadásul egy jól közvetíthető kommunikációs üzenete van: mindenki Orbán ellen. További előnye, hogy közös jelöltekkel jár együtt, így az Együtt 2014–PM és az MSZP hívei is nyugodtabban szavazhatnak a másik fél jelöltjeire, ha látják mögöttük a saját pártjuk emblémáját és nevét is. Végül, az új kampányfinanszírozási törvény (legalábbis ennek aktuális változata) szerinti állami támogatás is jobban kihasználható így.

Az elemzés szerint ugyanakkor a közös lista-közös jelöltek megoldás számos sebből vérzik: előfeltétele az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje és közös kampánystruktúrájának megteremtése. Nem érdemel sok magyarázatot, hogy ezek egyike sem magától értetődő jelenleg. Ráadásul egy közös listával sok, a szocialistáktól idegenkedő bizonytalan szavazót veszíthet el az Együtt 2014–PM pártszövetség – és ezzel az egész demokratikus oldal. Különösen a listás voksok tekintetében egyértelmű, hogy a külön indulással járó szélesebb kínálat több szavazatot hoz be, miközben hamis az a közbeszédben elterjedt érv, miszerint a külön lista a töredékszavazatok elvesztéséhez vezet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.